A Vezérfonalban röviden megfogalmazottak kifejtésével, egy kicsit hosszabban írom le a következőkben, hogy mit is értek egyszerűbb élet alatt – és mit nem. Aki nekidurálja magát az olvasásnak, elméleti jellegű filozofálgatásra számítson; a praktikumokat a későbbi bejegyzésekre tartogatom. Emellett érdemes most felhívnom a figyelmet arra, hogy jelen szöveg univerzális, általános dolgokról szól, miközben persze nem felejtem el, hogy – bizonyos határokon belül – nagy különbségek tudnak lenni az egyének és az egyes közösségek között.

Kiindulási pontom, hogy az ember olyan lény, amely egy bizonyos környezetben érzi magát a legjobban, míg az ettől eltérő körülmények között rosszul. A „jólérzés” alatt értsük most azt nemes egyszerűséggel, hogy: él és sokasodik. (Ha valakinek ez túlegyszerűsítés, tegye hozzá, hogy mindezt boldogan és a világgal harmóniában teszi.) 

A legtökéletesebb környezetre az Édenkert is jó példa: nincsenek ragadozók, ellenséges emberek, sem természeti katasztrófák, ellenben a hőmérséklet mindig kellemes, a Nap simogatóan süt és az élelem, tiszta víz és levegő kiapadhatatlan forrásait élvezhették a lakók. Ilyen hely persze a Földön nem létezik és valószínűleg nem is létezhet, de földi paradicsomnak az Édenkerthez leginkább hasonlatos helyeket szoktuk nevezni, mondjuk egy indiai-óceáni szigetet, aranyszínű homokos tengerparttal, kis patakocskával és bólogató kókuszpálmákkal. Tegyük hozzá, hogy lakatlan, vagyis ember által nem érintett szigetről van szó és jusson eszünkbe az is, hogy az Édenkertben sincs semmi, amit civilizációnak szoktunk nevezni: házak, utak, eszközök, járművek; még ugye ruhák sem. Művészeti alkotásról sem esik szó a paradicsomi leírásokban. 

Nem oda szándékozom kilyukadni, hogy a civilizáció, úgy, ahogy van, rossz az embernek. A „vissza az őstermészetbe” romantikus vágya azonban mégis kifejez valamit.

A lényeg, meglátásom szerint, az idő és az információ. Az ember nagyon hosszú ideig (százezer évekről, ha az előembereket is embernek tekintem, akkor millió évekről van szó) viszonylag állandó környezetben élt és erről a környezetről – a maival összevetve – rendkívül kevés információval rendelkezett.

A nemrég – néhány ezer éve! – megjelent írással azonban az információ hosszú távra rögzíthetővé vált, és megindulhatott a tudás nagymértékű gyarapodása. Néhány száz éve pedig a népességnövekedés, az ipari forradalom és a felvilágosodás iktatott ki további fékeket a tudás terjedése elől. Ma, a számítástechnika korában, egyedi léptékkel számolva, feldolgozhatatlanul sok információ áll rendelkezésünkre. 

A tudás persze eszköz volt, hogy megvalósíthassuk a célt: a földi Édenkertet. A legtöbb, ember által kitalált és elkészített – nevezzük ezentúl mesterségesnek – tárgy azt szolgálja, hogy a világ legyen még biztonságosabb, kényelmesebb, boldogabb. Igen rövid idő idő alatt tehát kialakítottunk (ha nem is mindenhol, de egyre több helyen) egy olyan környezetet magunk körül, ami szinte teljes mértékben mesterséges. A jövőben az irány még bizonyosan egy ideig ugyanez marad. Ha összevetjük a fenti Édenkertet a megvalósult világgal, a dolog paradoxonnak tűnhet.

Nem azt kívánom ezzel együtt megítélni, hogy ez a mesterséges világ rossz-e vagy jó. De az biztos, hogy nagyon más, mint ahonnan pár ezer éve indultunk, amivel már millió évek óta kialakítottunk egy viszonyt, és amihez már testileg-lelkileg hozzáidomultunk. A különbségeket igyekszem majd megragadni további írásaimmal, az előnyök és hátrányok megnevezésével, hogy a legtöbbet hozhassuk ki a jelenből.

A különbségek sokrétűek, de két tengely mindig felfedezhető bennük: a gyors-lassú és a sok-kevés. Ezt a kettőt fejezem én ki összevontan a bonyolult-egyszerű skálával. Nézzük most pár szóban a legfontosabb különbségeket, hogy aztán ezeket a későbbiekben a honlapon kiegészíthessük és ízekre szedhessük.