Bárki, végzettségtől és iskolázottságtól függetlenül, akit megkérdezünk, milyen az egészséges életvitel, részben ezt fogja rávágni: mozogjunk sokat! Igaza is van. De ez tényleg ennyire egyszerű? Nekem az a tapasztalatom, hogy amikor életünkbe több mozgást igyekszünk csempészni, valahogy a kelleténél gyakrabban vallunk kudarcot… Miért okoz ekkora nehézséget egy kis sportolás? Elöljáróban, röviden: mert nem tudatosan, akaraterővel végrehajtott feladatnak kéne lennie, hanem észrevétlen adottságnak.

Az ember már csak olyan teremtmény, hogy vannak izmai. De csak akkor, ha használja is őket. Az emberiség egyik legújabb vívmányának, az űrhajózásnak előre nem várt kihívása, a súlytalanság, olyan közeget teremt, ami szinte semmilyen izomműködést nem igényel. Ekkor izmaink elkezdenek sorvadni – ha nincs rájuk szükség, minek fenntartani őket, gondolja evolúción edzett szervezetünk. A mozgás tehát, lételemünk. Ez, a kevésbé vagy semennyire sem civilizált, egyszerű ember számára nem kérdés. Állati és gépi segítség nélkül gyűjtögetni, vadászni, veszély elől menekülni vagy a földeken robotolni, terheket cipelni nem lehetséges intenzív mozgás nélkül. modern-tv-elott

Nagyon kényelmes, hogy a gépek – és manapság az „okos gépek”, a robotok – a fizikai munka nagy részét elvégzik helyettünk. Így egy csomó egyéb tevékenységre van időnk és lehetőségünk. (Zárójeles, cinikus kérdés: amit mire használ az egyszerű ember? Önkéntes munkára, művészi alkotásra, közösségépítésre? Cinikus válasz: nem, inkább pusztán bámul és újabban közben simogat is egy képernyőt.) Ez a fejlődés iránya pár száz év óta. De mit szól ehhez a pár százezer éve változatlanul működő testünk és lelkünk?

A mozgás hiánya nem csak annyi változást okoz, hogy izmaink sorvadásnak indulnak. Hatással van szív-, ér-, légzés-, hormon-, bél- és immunrendszerünkre. Anyagcserénket is befolyásolja, így a rendszeres mozgás például véd a cukorbetegség ellen. Közvetve a rákos megbetegedések valószínűségét is csökkenti1. És persze ne feledkezzünk meg a lelki folyamatokra gyakorolt hatásokról sem: a mozgás oldja a szorongást, csökkenti a depressziót és függőségeink (pl. alkoholizmus) elengedésében is segít2. Vow!

Most kedvet csináltam némi sportoláshoz, igaz? De ez a lelkesedés meddig fog tartani? Nálam pár hónapig szokott, kb. amíg az első betegség ledönt a lábamról. Akkor aztán kiesem a ritmusból, amit már egy pár napos gyógyulás után sem tudok újra felvenni. Ezek szerint gyenge vagyok, nincs akaraterőm, az a minimum, hogy bűntudatot érzek? Hiszen a lustaság az emberi főbűnök egyike. Vagy mégsem?

garfield-nem-lustaTalán másokat is megmentek az olykor feleslegesen érzett lelkiismeret-furdalástól, ha elárulom, hogy ha nem lennénk képesek lustálkodni, az emberiség már kihalt volna. A semmittevéssel ugyanis rengeteg energiát lehet megspórolni, ami élelemhiányos időben létfontosságú. Az ember nem csak futásra, hanem heverészésre is „termett”3!

Civilizált, modern világunkkal viszont az a probléma, hogy a sült galamb igenis a szánkba repül. Elég a hűtőig elcsoszogni, vagy a kocsiig, ami aztán elvisz a boltba. Az „egyszerű ember” éhen halt, ha nem volt hajlandó felemelni a hátsó fertályát és gyalogolni/futni pár kilométert. Ma már csak tudjuk, hogy mozogni kéne, de nem érezzük a valódi késztetést.

Nos, ez itt a gond. Leegyszerűsítve a dolgot, testünk azt mondja: „Tele az élelemraktár (hűtő, bolt), minek erőltessem meg magamat? Most spórolnom kell, ki tudja, meddig tart ez a fene nagy jómód!” És a jómód csak kitart, kitart…

Félreértés ne essék, nem kívánom vissza azt a világot, ahol nem lehet tudni, vajon holnap lesz-e mit enni. De a modern világ belső ellentmondásaira ez az egész mozgásügy kiváló példa: a civilizálódás felszabadított minket a kényszerű mozgás alól, de ha nem akarunk ebbe belebetegedni, akkor a kapott szabadidő egy részét mozgásra kell fordítani! Röhejes, nem?

Mi lehet itt a megoldás? Az ésszerűség ugyan azt diktálja, hogy sportolni kell, de ez önmagában kevés, mert az eredeti ösztönző megszűnt, az ember pedig nem kizárólag ésszerű lény. Kell tehát valami motiváció, valami új erő, ami képes megmozdítani minket. Lássuk, mik lehetnek ezek. mozgas-kulso-osztonzo

Az élelem hiánya egy környezeti, tehát rajtunk kívül álló, külső kényszerítő (igaz, a belülről érzett éhségen keresztül hat, de ez már csak következmény). A legegyszerűbb ezért egy másik külső ösztönzővel helyettesíteni. Keríthetünk például valaki(ke)t, aki(k) hajt(anak) minket. A személyi edző jó példa, csak kicsit drága. „Megteszi” egy már lelkesen sportoló rokonunk, barátunk, ismerősünk is. A pénzre visszatérve egyébként: ha befizetjük magunkat egy kurzusra, ahol nem jár vissza a díj, ha lógunk, a pénzünk utáni futásnak nagy ereje lehet…

A legsajnálatosabb külső kényszerítő erő egy betegség. Ha valaki a saját bőrén éli meg, hova vezet a mozgásszegény életmód, könnyebben változtat azon. Persze jobb megelőzni az ilyet.

Ha mondjuk eljárunk a kollégákkal (főleg, ha részben a főnökkel) együtt valahova edzeni, akkor a csoportnyomásnak engedve fogunk kitartóan mozogni. A másoknak való megfelelés, tetszeni akarás is sokaknak elég erőt adhat.

Ezek a szociális, társas hatóerők már átvezetnek minket a belső motivációkhoz, hiszen ha a sport egy olyan közös szórakozás, ahol kapcsolatokat is lehet ápolni, akkor máris sokaknak önmagában is vonzó tevékenységgé válhat. Álljunk össze tehát a haverokkal, barátokkal, családtagokkal és mozogjunk együtt!

Teljes mértékben belső mozgatóerő, ha – az előző cikkemben írtakhoz hasonlóan – új identitást építünk fel magunknak, amelynek lényeges eleme a rendszeres mozgás. Ha amatőr futóként, fallabdázóként, táncosként tekintek magamra, akkor nem lehet, hogy ne járjak el az ilyen edzésekre.

Végül még egy gondolat: könnyebb a dolga azoknak, akik mindig is úgy éltek, gyerekként is azt „nevelték beléjük”, hogy a rendszeres, szervezett mozgás az élet természetes része. Az ő esetükben nem a genetikai és környezeti illeszkedés, hanem az emberi viselkedés másik nagy meghatározója: a szocializáció tette az élet kihagyhatatlan részévé a mozgást. Egy komolyabb változás (munkába állás, költözés, házasság, gyerekek) náluk is eredményezhet mozgásszegényebb életvitelt, de gyorsabban és egyszerűbben túljutnak ezen.

Ha mi nem is tartozunk ebbe a csoportba, tegyünk róla, hogy az utánunk következő generáció minél több tagja viszont igen! Legalább a saját gyerekeink. Ehhez:

- mutassunk példát;

- hagyjuk kibontakozni az óvodás és kisiskolás korban eleve meglévő „hiperaktivitást”;

- ne ijedjünk meg a szülői határozottságtól, ha kamaszunk időnként „meginog”.

Mert mindez számunkra is kiváló motiváció! 

Ha az írás megnyerte tetszését, kérje Hírlevelemet!

Hivatkozások

  1. Detre Zoltán: A rendszeres fizikai aktivitás szomatikus hatásai. "Mens sana in corpore sano" - "Ép testben ép lélek". Oktatás, nevelés. http://uni-nke.hu/downloads/bsz/bszemle2006/2/09%20Detre.pdf (Letöltve: 2017.01.30.)
  2. A testmozgás preventív hatásai. http://prevencio.semmelweis.hu/tartalom.php?action=almenu&id=11 (Letöltve: 2017.01.30.)
  3. Shaw, J. (2016): Born to Rest. http://harvardmagazine.com/2016/09/born-to-rest (Letöltve: 2017.01.30.)