Nem tudom, kinek mennyire lesz ismerős a következő forgatókönyv, de több családban is létező tapasztalat: Az embernek, amíg nem születik saját gyereke, pozitív érzések és gondolatok kapcsolódnak a különböző szünidőkhöz. Hiszen diákként az iskolai hétköznapok során a „túlélés” egyik fő hajtóereje az volt, hogy azt tudtuk mondogatni magunknak: már nincs sok hátra, hamarosan jön a következő szünet. Szülőként aztán meglehetősen más keretet kap ugyanez. A szünetek nem felszabadulást jelentenek, hanem megoldandó problémahalmazt, aminek lényege: mit fogok kezdeni a köly(k)ökkel?
Időnként ráadásul a gyerekek nem a szülők (megszépült?) emlékei alapján elvárt módon viselkednek. Ahelyett, hogy nyugodtak, kiegyensúlyozottak lennének, sokat pihennének, felszabadultan és boldogan foglalkoznának azokkal a dolgokkal, amiknek hiányára óvoda/iskola alatt állandóan panaszkodtak, anya/apa azt veszi észre, hogy fáradtabbak, mint eddig, korán kelnek, megy az unatkozás, a szülők és egymás nyúzása. Az alkalom adta, felhőtlennek várt közös családi programok erőltetetté, veszekedéssel teli nyűggé válhatnak. Hamarosan a szülők már alig várjak a végét és bűnös lelkiismeret-furdalással színezett megkönnyebbüléssel búcsúznak el a gyermektől az első óvodai/iskolai nap reggelén.
Ha nem is mindenki ismert most magára egy az egyben, talán abban megegyezhetünk, hogy a szünidők bizony kihívást jelentenek a legtöbb család életében. Ennek oka, hogy az öröm és vidámság ekkor sem megy magától, tenni kell érte. De mit tegyünk, hogy a szünidő mindenkinek tényleg kikapcsolódás legyen?
- Tervezzünk. Együtt. Gondoljuk ki előre, mit lehetne megvalósítani ebben az időben, akár a gyerekeknek, akár az egész családnak. Fontos tehát, hogy vonjuk be magukat az érintetteket is. Ha kellő fokozatossággal csináljuk, a gyerekek kamaszkorukra szinte az önálló időbeosztást is megtanulhatják. A konkrét megvalósulás történhet akár úgy is, hogy kihelyezünk valahova egy közös faliújságot a lakásban, ahova mindenki felírja az igényeit, ötleteit, hogy mi(k) történjen(ek).
- A terv véglegesítésekor ügyeljünk arra, hogy kerüljük a túlzsúfoltságot. Sőt, a szünet elejét (őszi-téli-tavaszi esetében pár nap, nyáron akár 1-2 hét) jobb teljesen üresen hagyni. Ekkor engednek ki a lurkók és valószínűleg kicsit amúgy is „szét vannak esve”, így nem foghatók be komolyabb tevékenységbe. A további időszak is legyen szellős, egy-egy program, tábor, utazás között teljen el némi idő, amolyan feldolgozási, regenerálódási pauza. Érdemes lehetőséget hagyni a ráérős lustálkodásnak is. Például egy délelőttbe nyúló hétvégi, beszélgetős közös reggeli kész „csapatépítés” lehet a család számára. Végül a szünidő utolsó napjait (nyáron hetét) érdemes meghagyni a „visszarázódásnak”. Ekkor ügyeljünk, hogy a nap ritmusa, időbeosztása egyre jobban hasonlítson az óvodai/iskolai napokéra (pl. ekkor már ne engedjük a 10:00-ig alvást, késői lefekvést). Mindez segíti, hogy gondolatban és lélekben is felkészüljünk a váltásra.
- Ne féljünk az unatkozástól. Mint egy korábbi cikkemben is írtam, az unalom a kreativitás egyik legjobb generátora. Türelem kell hozzá szülői részről, de hagyjuk, hogy megtanulhassák gyermekeink, hogy miként kezdjenek valamit magukkal. Azt mindenképpen akadályozzuk meg, hogy az unatkozó porontyok ne valamiféle villódzó képernyő előtt kössenek ki és ragadjanak ott – ennek okairól és módjáról részletesen írtam itt, itt és itt.
"Nincs iskola. Szórakoztass minket!"
- Ha van rá lehetőség, a tervek egy részét alapozhatjuk a nagyszülőkre. Régebben, és más kultúrákban ma is, a többgenerációs családokban, közösségekben az idősek egyik legfőbb feladata a gyerekfelügyelet, míg a szülők, az aktív generáció dolgozik, „termel”. Ésszerű és hasznos megoldás ez, amiből érdemes minél többet átültetni mai életvitelünkbe. Nem árt, ha a gyerekeknek alkalmazkodniuk kell a kicsit más, a megszokottól eltérő közeghez, ráadásul közben rendkívül sokat tanulhatnak a „bölcs idősektől”. Attól sem kell tartani, hogy a nagyszülők végleg elrontják, elkényeztetik őket. A gyerekek ugyanis felfogják, hogy más helyen más (valamiben lazább, de valamiben akár szigorúbb) szabályok érvényesek. A nagymama és nagypapa garantáltan egyedi, maradandó élményekkel tud szolgálni, ezért, ha csak tehetjük, ne hagyjuk ki őket a számításból.
- Felejtsük el bátran az iskolát, legalábbis az iskolai feladatokat. Eszünkbe ne jusson úgy tekinteni a szünetre, hogy „Végre rá lehet gyúrni a matekra, abból úgyis csak közepest kapott év végén!”. Nem véletlen, hogy időnként vannak szünidők. Ezeknek részben az a létjogosultsága, hogy időt hagyjanak a suliban szerzett ismeretek, készségek „ülepedésének”, megszilárdulásának. Például ne az általunk épületesnek tartott szépirodalmat nyomjuk az ifjúság kezébe, hogy kötelezően 1 órát olvasson belőle naponta, hanem érdeklődése alapján ajánljunk fel neki különböző olvasmányokat, amiket szórakozással forgathat. Higgyük el, utóbbi jobb „taktika” az olvasási készség fejlesztéséhez. És még valami: a Kedves Olvasó gondoljon arra a sokat emlegetett kritikájára is (igen, így vakon is merem állítani, hogy ezt a kritikát már megfogalmazta, talán nem is egyszer), mely szerint az iskolában túl sok felesleges dolgot tanítanak manapság, nem pedig az életre készítik fel a gyerekeket. Nos, itt a lehetőség, Kedves Szülő, hogy saját kezűleg felkészítse gyermekét az életre! Ez alapján tervezzen tehát programokat. Olyanokra gondolok, amik kiegészítik az iskolai tanulmányokat és igazán a gyerek érdeklődésébe tartoznak: lehetnek otthoni feladatok (lásd alább), vagy szervezett foglalkozások is, a lovaglástól az evezésen és kézműves tevékenységeken át a játékrobot programozásig bármi.
- Amikből viszont feltétlenül hagyjon ki mindent, amiben szerepel a „fejlesztő” (valamint ennek különböző variációi) szó. Töretlen népszerűségnek örvendenek a fejlesztő foglalkozások és táborok. Ezek arra a jogos szülői igényre alapoznak, ami szerint mindenki szeretne életre való, jól kereső, önálló felnőttet faragni a saját gyerekéből. De egy egészséges, korának megfelelően érett gyereknek nincs szüksége direkt fejlesztésre, sőt, ami a lényeg, nem fog versenyhátrányt szenvedni azon társaival szemben sem, akiknek szünidejét a különböző intenzív tanfolyamok töltik ki. A szerintem hasznos, jó tábor nem konkrét ismeretet, készséget, képességet ígér (és emellett teljesítménykényszert, -szorongást is ad), hanem élményeket, elvárás nélküli szórakozást, szabad játékot és emberi kapcsolatokat biztosít.
- Vonjuk be aktívabban a gyerekeket az otthoni munkákba. Rendszeresen, akár napi szinten fél-egy órát is kivehetik a részüket az alábbi tevékenységekből, mindenki a korának megfelelően: takarítás, rendrakás, konyhai műveletek, némi szerelés, barkácsolás, vagy varrás, viráglocsolás, kertészkedés. Ez egyrészt tényleg a valódi életre való felkészítés, másfelől lehet együtt is csinálni. Először meg kell mutatnunk, nekünk szülőknek, mit hogyan kell végrehajtani, aztán ellenőrizni az eredményt. De egy közös főzés, polcjavítás is kellemes együttlétet, élményt nyújthat.
Kellemes szünidőt mindenkinek!
Ha az írás megnyerte tetszését, kérje Hírlevelemet!