Az összes kisgyermek életében eljön egy időszak, amikor minden alkalommal a végsőkig ragaszkodik valamely rituáléhoz: esténként ugyanahhoz a meséhez, játszáskor ugyanahhoz a játékhoz, reggelire/vacsorára ugyanahhoz az ételhez, köszönéskor ugyanazokhoz a szavakhoz, gesztusokhoz, stb. A folyamatos ismétlés olyan mértéket is ölthet, hogy a szülő aggódni kezd: normális ez még?

A válasz: igen. A rítus alkalomhoz kötött, szabályszerű, ismétlődő tevékenységet jelent, magyar szinonimái a szokás, szertartás (kulturális háttér), kultusz (vallási háttér)¹. A rituális cselekvés evolúciósan megalapozott, vagyis az embernek természetes hajlama van szokásokat kialakítani². Az újszülöttek a szokások többségét a szűkebb és tágabb társas környezettől készen megkapják, de ha ezek ritkásak, vagy elmaradnak, a gyermek egy belső erőtől hajtva magától is létrehoz ilyeneket.

A nevelés során alkalmazott korlátok dilemmái közé tartozhat az is, hogy családunkban milyen mértékben „erőltessük” a hagyományokat, ceremóniákat a hétköznapok során és az egyes nagyobb ünnepek kapcsán. Hol találjuk meg azt az utat, amelyik sem oda nem vezet, ami gyerekünket a szokások rabjává tenné, sem pedig oda, ami gyökértelenné és bizonytalansággal telivé változtatná őt.

Jelen világunkban utóbbit tartom nagyobb veszélynek. A modern (iparosodástól kezdődő) társadalom időszemlélete ugyanis nagyot változott a korábbihoz képest, ami a rituáléknak a folytonosság élményében játszott szerepét is átírta. Régebben a ciklikusság, periodikusság jellemezte az idő múlásának élményét, így az ünnepek az örök visszatérés érzetét adták és valódi újraélést tettek lehetővé. Ma az időszemlélet lineáris, ami a jelen és a múlt erős megkülönböztetését, eltávolodását jelenti. A korábbi generációk tapasztalatai, tudása nagyon hamar történelemmé válik, így az onnan örökölt hagyományoknak inkább emlékezési és kegyeleti funkciója lesz, nem újraélési. Ez együtt jár ezen hagyományoktól, ünnepektől való érzelmi eltávolodással is, ezért is tarthatja a mindenkori „fiatalság” ezeket erőltetettnek és ridegnek³.

Ha a társadalmi szintről a családira/egyénire váltunk, modern életvitelünket akkor is a folyamatos változás, a spontenaitás jellemzi. Sokan arra a kérdésre sem tudnak válaszolni, hogy miként zajlik egy tipikus napjuk. Mert nincs tipikus napjuk. Egy családban ráadásul a gyerekek számával hatványozottan nőhet az időbeosztás, logisztika bonyolultsága, hiszen az eltérő életkorokhoz eltérő tevékenységek (különórák, programok) és helyszínek (otthon, munkahely, óvoda, iskola, edzőterem, bolt stb.) tartoznak. Ilyen körülmények között nem valószínű, hogy különösebb rend alakulna ki magától életünkben. Főleg nem olyan rend, ami a természetben megtalálható ritmusokhoz (sötét és világos, hideg és meleg, szürke és zöld, stb.) alkalmazkodna.

Mindezek miatt tehát, manapság a rítusok kialakítása és megszilárdítása a cél, nem pedig a lebontásuk. A gyerekeknél a rendszeresség, ismétlődés elmaradása komoly, felnőttkorig ható szenvedéshez, problémákhoz vezet, mivel a szokásokra több okból is elemi szükségük van:

- Biztonság. Az ismétlődés a tanulás alapja. Lehetővé teszi, hogy megismerjük, kiismerjük a világot, tudjuk, hogy mi után mi következik. Hiszen: ha elengedem a poharat, eddig mindig leesett; ha lement a nap, eddig mindig fel is jött; ha anyu kiment a szobából, eddig mindig vissza is tért; és így tovább. Ha a napok, hetek, évszakok és évek újra és újra nagyon hasonlóan ismétlődő körforgásokból állnak, az nagyon erős biztonságérzetet adhat.

- Kiszámíthatóság. Az absztrakció és jövőbe látás képessége egyedülálló adománya az emberi létnek, de erős szorongás forrása is lehet. Ha nem tudjuk, mi fog történni velünk, hogy mire számíthatunk, az idegölő tud lenni. A legjobb esetben a hét minden napjának megvan a maga program rendje (étkezések, óvoda/iskola eleje és vége, délutáni foglalkozások, esti tevékenységek sora), így könnyen kiszámíthatóak a mindennapok. A valós élet ezt azonban ritkán tudja produkálni. A szülő sokszor örül, hogy egyáltalán meg tudja tervezni a következő napot és arra már nem mindig marad energiája, figyelme, hogy gyermekét is beavassa. Ilyenkor ügyeljünk, hogy a rá vonatkozó információkat, a neki megfelelő szinten, időben közöljük vele.

- Önismeret, identitás. Egy családi tevékenységben mindenkinek megvan a szerepe, ami sajátos cselekvések elsajátításának lehetőségét adja, emellett egyben kijelöli az illető helyét is a közösségben. Az, hogy egy évben mely ünnepeket és mi módon ünnepli meg a család, a csoport és a tagok önmeghatározását is megalapozzák.

- Kötődés, összetartó erő. A kiszámítható ritmusosság nemcsak biztonságot, hanem bizalmi légkört is teremt, hiszen ekkor nemcsak a fizikai világ, hanem abban az emberek is megbízhatóan viselkednek. A közös családi ünnepek – de akár a hétköznapok rendrakásai, takarításai, főzései is – együttműködést, alkalmazkodást igényelnek és később nosztalgikusan felidézhető történeteket teremtenek.

Látható tehát, hogy a túl sok improvizációt, zűrzavart tartalmazó életvitel, főleg a kisgyermekek számára, alapvető lelki szükségleteket sért. Ha tehát, saját életünkben is a kellő ritmusosság hiányát érzékeljük, érdemes lépéseket tenni a rendszeresség irányába. De hogyan? Mikor mi, szülők is csak alig bírunk alkalmazkodni a munkánk és a felgyorsult világ követelményeihez?

Apró lépésekben. Keressük meg először is azokat a pontokat, amik, minden káosz ellenére is, azért állandónak tekinthetőek. Például nincs olyan nap, hogy ne kelnénk fel reggel vagy feküdnénk le este. Enni is szoktunk minden nap, nem is egyszer, a gyerekek pedig igen gyakran indulnak iskolába és jönnek onnan haza. Eleinte ezekbe érdemes belevinni valamilyen cselekvéssort, ami gördülékennyé, praktikussá, később rutinná változtatja a tevékenységet.

A kisgyerekek (óvodás és fiatalabb) szinte maguktól vevők lesznek ezekre, és némi direkt „tanítás” után a cselekvéssorok automatikus szokássá válnak. Minél több ilyet vezetünk be, annál valószínűbb, hogy gyermekünknek maga a rutinkialakítás is készségévé fog válni, és nagyobb kamaszként vagy felnőttként könnyen rendet vág majd saját életében. Idősebb gyerekek esetében nagyobb ellenállásra számíthatunk, de a kitartásunk és a praktikus előnyök hangsúlyozása után ők maguk is rá fognak jönni, hogy jó ez nekik (nyilvánosan beismerni persze legkorábban 30 évesen fogják). A kamaszokat mindenképpen érdemes bevonni, megadni a lehetőséget, hogy magyarázatunk, unszolásunk és ötleteink alapján ők alakítsák ki szokásaikat, különben nem fognak vele azonosulni. A „birkatürelem” a tinédzser korú gyermekek esetében sem árt…

A heti ritmus kialakításához javasolt a hétvége – vagy legalább az egyik hétvégi nap – „megmentése” a pihenés, a közös családi események számára. A húzós, pörgős hétköznapok után kell a lazítás, az együttlét élménye. Nem biztos, hogy mindig fergetegesen jó lesz a program és mindig csak a vidámság és a jókedv uralkodik. Néha a szomorúság, harag és veszekedés is bizonyára előfordul, de ezek ugyanúgy az élet részei. A lényeg pedig a kiszámítható ismétlésen van: például a rendszeres vasárnapi családi ebéd akkor is pótolhatatlan, ha olykor odaég a sült hús, vagy egy erélyes vitatkozás eredményez rossz szájízt.

Időnként pedig ünnepeljen a család, a maga módján. Az ünnepek ereje részben pont abban van, hogy mások, mint a hétköznapok. Különlegességük csak a monoton hétköznapok sorozatában érvényesül, csak ekkor tudjuk igazán élvezni, hogy ilyenkor olyan dolgokat csinálunk, olyanokat szabad, amiket egyébként nem.

Visszautalva a cikk indítására: ha tehát, 3 éves gyermekünk ma este is ugyanazt a mesét szeretné, mint amit két hete mindig, ne ijedjünk meg. Csak vegyünk egy nagy levegőt, és kezdjünk bele, mintha most mondanánk először – és persze szóról szóra ugyanúgy!

Ha az írás megnyerte tetszését, kérje Hírlevelemet!

Hivatkozások

A család ideális életritmusáról további hasznos információk és javaslatok Kim John Payne Egyszerűbb gyemekkor című könyvében találhatóak.

1. Prágay Bernadett (2014): Rítusok és szimbólumok a mindennapokban.  Szakdolgozat.  5. oldal. file:///C:/Users/User/Desktop/Pragay_Bernadett_2014_GJB2D1.pdf (Letöltve: 2017. 04. 25.)
2. Elblinger Csaba (2013): A családi rituálék szerepe a családi identitás-konstrukcióban. Doktori értekezés.  62. oldal. http://pea.lib.pte.hu/bitstream/handle/pea/15183/elblinger-csaba-phd-2013.pdf?sequence=1&isAllowed=y (Letöltve: 2017. 04. 25.)
3. Elblinger Csaba (2013): A családi rituálék szerepe a családi identitás-konstrukcióban. Doktori értekezés.  63. oldal. http://pea.lib.pte.hu/bitstream/handle/pea/15183/elblinger-csaba-phd-2013.pdf?sequence=1&isAllowed=y (Letöltve: 2017. 04. 25.)