Sokaknak a karácsony az év legszebb, legboldogabb ünnepe, amit a számukra kedves emberekkel együtt tölthetnek el. Talán még többeknek azonban inkább stresszforrás, ami szorongást, feszültséget, levertséget és konfliktusokat eredményezhet. Ennek több oka is lehet. Az alábbiakat olvasva, Ön melyikben ismer magára?

 

1. Hideg és sötétség

A karácsony megkérdőjelezhetetlenül téli ünnep. Megtartásának ideje még a téli napfordulóval is egybe esik, vagyis ekkor a legrövidebbek a nappalok.

A hajdan volt egyszerű embernek a telet túlélnie kellett, ma legtöbbünknek ez már nem feladat. Mégis, bár mára a természet kényszerítő erejéből – hála a tudásnak és technikának – nem sokat érzünk, (sőt, már-már átestünk a ló túloldalára: az is erős étel-felhalmozási reflexet hoz elő némely háziasszonyból, ha három napig nincsenek nyitva a boltok), attól még a hideg és a sötétség igenis kivált a szervezetünkből némi alkalmazkodást: az anyagcserénk lelassul, az alvásigényünk nő, a napfény hiánya átállítja hormon háztartásunkat, hangulatunk borússá válik.

Az iparosodás előtt télvíz idején az ember fő tevékenysége – mivel ilyenkor nem lehetséges dolgozni, élelmet termeszteni – a tűz (meleg és fény) őrzése mellett a sok alvás, az összebújás, a csendes, várakozó együtt szöszmötölés volt.

Mindennek emléke a mai emberben is tovább él, így ha a téli napforduló ünnepét nem túlélni, hanem megélni szeretnénk, karácsonyunk máris jobban sikerülhet, ha ezeket tudomásul is vesszük. Sajnos a munkahelyek, az év végi szokásos hajrával, valamint a fogyasztó-központú gazdaság a maga kereskedelmi és reklám dömpingjével nincsenek összhangban a biológiával, ezért nem egyszerű feladat életvitelünket is lelassítani. Mégis, amennyire lehet:

- vállaljunk kevesebbet,

- dolgozzunk előre, már akár ősszel is,

- otthon részesítsük előnyben a nyugodtabb, visszafogottabb tevékenységeket,

- óvatosan engedjünk az ilyenkor burjánzó kulturális programok, rendezvények csábításának, még ha ezek önmagukban értékesek is,

- teremtsünk lehetőséget a több alvásnak,

- ne diagnosztizáljunk magunknál súlyos, gyógykezelésre szoruló depressziót, ha levertséget, kedvetlenséget, szomorúságot élünk meg – gyújtsunk inkább néhány gyertyát, menjünk társaságba, vagy váltsuk be a gyereknek már régen, közös időtöltésre tett ígéretünket.

 

2. A szokás hatalma

Sokan automatikusan elfogadják azt a forgatókönyvet, amit a felmenőktől és egyéb közösségeiktől készen kaptak. Persze a hagyományoknak pont az a lényege, hogy átadódjanak generációról generációra, de a merev, funkciótlanná vált és ezért valódi élményt nem nyújtó szokásoknak nincs sok értelme. Nem kell a dolgokat kiforgatni vagy a feje tetejére állítani, én pusztán apróbb változtatásokra gondolok, mint hogy pl. mi legyen a menü, mi után mi következzen a szentestén, a szélesebb családban ki kit, hol és mikor látogasson meg, stb.

Legyünk hát nyitottak, hagyjuk, hogy aktuális élethelyzetünk (pl. kisbaba születése) a karácsonyba is változásokat hozzon, és beszélgessünk ismerősökkel arról, náluk mi, hogyan szokott lenni. A világnézeti sokszínűségnek köszönhetően ma már nagyon széles a rituálék, szokások skálája, bizonyára megtaláljuk a magunknak valót.

 

3. Túlzott elvárások

Mindannyiunkban él egy idealizált kép a karácsonyról. Ezt a médiumokból (filmek, reklámok), kapcsolódó történetekből (dalok, mesék) áradó kész képek és saját élettapasztalataink rajzolják meg. Az ideális kép realitásoktól való túlzott távolsága megfoszt minket a boldog karácsony lehetőségétől. A saját karácsonyunk megalkotásakor éppen ezért ne kizárólag az ideálisból induljunk ki, hanem valós igényeinkből. Tényleg nem létezik karácsony kandalló és hóesés nélkül? Valóban mindenkinek a legtökéletesebb, minden vágyát kielégítő ajándékot kell adnunk? Szükség van a harmadik mákos bejglire a mézes kalács, a zserbó és a diós hókifli mellett? Feltétlenül meg kell látogatnunk a legtávolabbi rokonunkat is a három nap valamelyikén?

A saját magunkkal kapcsolatos túlzott elvárások is gúzsba köthetnek és negatív önértékelésbe taszíthatnak a könnyed elégedettség megélése helyett. A boldogság rózsaszín ködében való állandó delíriumos lebegés manapság eleve társadalmi alapkövetelmény, amit könnyen magunkra vonatkoztatunk, így karácsonykor azt is kudarcnak élhetjük meg, ha egy pillanatra elhagyja arcunkat a széles mosolygás maszkja. De nem csak érzelmeket várunk el magunktól ilyentájt: szerepeket (mi szeretnénk a legszeretőbb szülő/házastárs/gyerek/testvér/barát/stb. lenni), teljesítményt (makulátlan vendéglátás) és akár az ennek ellent is mondó hangulatkeltést (meghittség, nyugalom).

Nem érdemes hát rágörcsölni az ünnepre, vegyük könnyedebben a dolgokat, engedjünk teret a spontaneitásnak. Tudatosítsuk magunkban: nem egyedül a mi feladatunk, hogy a család ünnepe jól sikerüljön, és kérjünk segítséget. Elvárásinkat pedig nyugodtan osszuk el legalább kettővel!

 

Folytatás...