Akiket aztán igazán magával ragad az ajándékáradat karácsonykor, azok a gyerekek. Sokszor alig söpör rajtuk végig az egyik hullám, már jön a következő. Élvezetes hullámlovaglás helyett pedig görcsös kapálózásnak és fulladozásnak lehetünk tanúi szülőként.

Ön összeszámolta, hogy idén gyereke összesen (minden rokontól és ismerőstől együtt) hány darab ajándékot kapott? Egyik-másik még mindig kibontatlanul hever a gyerekszoba sarkában? Azt veszi észre, hogy ahelyett, hogy a lurkó most végre hetekig ellenne magában a sok új játékkal, egyik ajándéktól a másikhoz ugrál, majd vissza, és az egészet elunja 15 perc alatt? Ha fél óráig csend van, akkor pedig biztosra vehető, hogy valamilyen régi, jól bevált cucc került elő és azzal szöszmötöl porontyunk?

Ha fenti kérdések közül az elsőre adott válasz 5 felett van, a többire pedig igen a felelet, akkor az Ön bűne nem az, hogy szereti a gyermekét és szeretne neki mindent megadni. Hanem csak annyi történt, hogy elveszett komplex világunk játéktárgyak alkotta labirintusában.

Nagyon csábító az a kínálat, amiből válogathatunk, amikor egy gyermeknek szeretnénk valami ajándékot (pláne, ha ő magának). És nem csak a mennyiség követhetetlenül nagy: sok a minőségében is magas, önmagában elvileg jelentős élvezetet nyújtó játék; de az is könnyen talál magának valamit, akinek a természetes anyagok vagy játszva tanulás (ún. fejlesztő játékok) a fontos. Ha azonban egyszer bevisznek minket ebbe a meseerdőbe, nagyon nehéz lesz onnan kijutnunk.

De hát miért kéne kijutni? Mi gond van azzal, hogy ma már, amennyiben a kínálat és a kereslet megvan rá, akkor végre modern világunk képes kielégíteni azt a szülői vágyat, hogy apa/anya gyermekének mindent megadhasson, amire csak szüksége lehet: örömöt, gondtalan szórakozást, birtoklást, és közben hasznos fejlődést?

Azért, mert a játékszerek felhalmozásával pont ennek az ellenkezőjét érjük el: kiüresedést, passzivitást, felületes figyelmet és az ezek következményeként megjelenő önzést és agressziót. Egyfelől a gyermeket a túl sok választási lehetőség folyamatosan nyomasztani fogja és nem tud hosszan kitartani egyik játéka mellett sem, hiszen mindig jelen van egy másik csábító lehetőség; másfelől a „túlkínálat” miatt az egyes játékok értéke drasztikusan csökken, és a gyerek azt fogja érezni: valami új, valami más kéne. Ezzel pedig csak egy újabb ördögi körbe kezdünk abban a bizonyos labirintusban...1

A hétköznapok világában a „fejlesztő játék” szóösszetétel számomra mindig is egy kicsit erőltetettnek tűnt. Hiszen minden játék – az önmagáért való örömön túl – fő funkciója a fejlesztés. A gyermek a játékon keresztül érti meg a világot, dolgozza fel az őt ért élményeket és hatásokat. A játék képessége belénk van kódolva, egyszerűen hagyni kell érvényesülni. A „fejlesztő játék” kívülről irányít, megmondja mit, merre, mennyivel fejlődjön a használója – de erre csak nagyon ritkán van valóban szükség, akkor, ha valami „elakad” az előbb említett természetes kódolásban és külső segítségre, célzott továbblendítésre van igény.

Annál jobb tehát egy játékszer, minél több lehetőség van benne, minél kevésbé mondja meg magáról, hogy vele mit kell csinálni. Egy farönk lehet ágyú, torony, autó, űrhajó és még ezer dolog. Kendőkből, takarókból egy ágy vagy asztal segítségével fedett kuckó készíthető, ami lehet barlang is, ház is, bolt is, helyszínt biztosítva a megfelelő szerepjátékokhoz. Párnákból szigetek lehetnek, amik átkelést biztosítanak a mocsáron; vagy színdarab, ahol előadást (mesét babákkal vagy cirkuszi mutatványokat) lehet tartani. Minden esetben a lényeg, hogy a tárgy a gyerek belső fantáziáját mozgatja meg; vegyük észre azt is, hogy „jó játékból” elég kevés is, pont azért, mert bármi eljátszható velük. Egy villogó, zenélő és magától mozgó tűzoltóautó csak egy gombnyomást kíván a porontytól és utána bambulást (ha van még a gyerekben természet adta kreativitás, semmi perc alatt vagy szétszedi ezt az autót vagy elkezdi arra használni, „amire nem való”, mondjuk tologatja vagy karambolozik vele – amire persze a szülő a fejét fogja, hogy a drága játék fél nap alatt tönkremegy).

Ahhoz tehát, hogy gyermekünket játszás terén ellásuk minden jóval, ami csak tőlünk telik nem egy újabb játékszerre van szüksége, hanem:

- időre,

- szabadságra és

- unatkozásra2.

Igen, unatkozásra, hiszen nincs az unalomnál nagyobb motiváció a kreativitásra. Ha szülőként azt érezzük, hogy nekünk kell foglalkoztatni gyerekünket és folyamatosan biztosítani számára valamilyen elfoglaltságot, megint a jó szándékunk csúszik félre. Hogyan fogja különben megtanulni, hogy miként kell kezdeményezni, feltalálni magát; hogyan fog rájönni, hogy mi az, amit magából fakadóan szeret csinálni, ha mindig készen kapja, hogy ezt és ezt tedd, mert ez a jó Neked? Ne essünk kétségbe, hogy rossz szülők vagyunk, ha azzal nyaggat a gyerek minket, hogy „Anya/apa, unatkozoooooom, mit csináljak???”. A válasz egyszerű: „Találj ki valamit! Ha nem megy, majd én találok Neked valami frankó elfoglaltságot. Úgyis ki kell vinni a szemetet/fel kéne söpörni/rendet kéne rakni, stb.”

A szabadság nem azt jelenti, hogy 20-féle előre gyártott Lego készlet közül választhat. Hanem hogy eldöntheti, hogy egy kupac, minden instrukció nélküli fakockával mit kezdjen: építsen autót, házat vagy várat; készítsen autópályát a kisautóinak; erdőt, hegyeket a babáinak; vagy legyenek kenyér és sajt a vásárlós játékban.

A szabad játék attól (is) szabad, hogy időnként békén hagyjuk a gyereket játszás közben és nem avatkozunk be. Akkor sem, ha van egy tuti ötletünk, amivel valami pluszt adhatnánk hozzá a dologhoz és akkor sem, ha elsőre nem boldogul a gyerek, ha hibázik3,4. Ha a játszást „hagyjuk történni, nem pedig előidézzük”5.

Végül: az idő is szabadidőt jelent. Amit kedve szerint tölthet el. Nem különórán, nem edzésen, nem foglalkoztatáson. Ha ezt gyermekünk rendszeresen megkapja, felnőttként többet fog profitálni belőle, mint egy ebben a korban űzött újabb sporttal vagy elsajátított plusz idegen nyelvvel.

 

Hivatkozások

  1. Payne, K. J. (2013): Egyszerűbb gyermekkor. Hogyan neveljünk nyugodtabb, boldogabb, magabiztosabb gyerekeket? Kulcslyuk Kiadó. 98. old.
  2. Payne, K. J. (2013): Egyszerűbb gyermekkor. Hogyan neveljünk nyugodtabb, boldogabb, magabiztosabb gyerekeket? Kulcslyuk Kiadó. 102. old.
  3. Szabad játék? Mire jó a szabad játék? http://gyerkoc.com/szabad-jatek/
  4. A szabad játék jelentősége a tanulásban. http://csillagbolcso.hu/szabad-jatek-jelentosege-tanulasban
  5. Payne, K. J. (2013): Egyszerűbb gyermekkor. Hogyan neveljünk nyugodtabb, boldogabb, magabiztosabb gyerekeket? Kulcslyuk Kiadó. 121. old.