Televízió, számítógép, táblagép, okostelefon – azok az eszközök, amik a 20. században és manapság is a modernizációt, technológiai fejlődést jelentik. Évtizedek és évek alatt oly mértékben lettek a hétköznapjaink részesei, hogy már el sem tudjuk képzelni nélkülük az életünket.

Most nem azt tervezem vitatni, hogy ezen eszközök szórakoztatóak és hasznosak. Egyezzünk meg abban, hogy azok. A kérdés inkább, hogy gyermekeink életébe mikor, hogyan, milyen fokozatossággal javasolt bevezetni őket.

Igyekszem objektív lenni, a magam és az Olvasók kedvéért is. A tárgyilagosságot többek között azzal valósítom meg, hogy próbálok alapos lenni, így nem egyetlen cikkbe sűríteni mondanivalómat. Emellett nem leszek egyoldalú: sorba veszem az előnyöket és a hátrányokat is.

Előnyök

1. A gyermek jól szórakozik a készülék előtt, láthatóan élvezettel nézi a műsort/játszik.

2. Amíg a gyereket lefoglalja a képernyő, én csomó mindent el tudok végezni (vagy aludni tudok még egy kicsit) és még bébicsőszt sem kellett felfogadnom.

3. A mai, információs társadalomba való „belenövést” nem lehet elég korán kezdeni. Aki kütyükkel együtt nő fel, jobban fog boldogulni, mint aki csak később találkozik először velük.

4. Sok ismeretterjesztő rajzfilm/film létezik, valamint fejlesztő játék. Az iskolai tanulást is nagy mértékben elősegíthetik ezek az eszközök, demonstrációs lehetőségeik és motiváló, figyelem megtartó képességük miatt.

5. Segítik a kapcsolattartást. Kortársak között és leginkább az aggódó szülőkkel.

Hátrányok

1. Az 1. számú előny csak illúzió. Az igaz, hogy tényleg elvan a gyermek a képernyő előtt és legközelebb megint szívesen ül oda. De mi történik közben valójában?

- Az, hogy mások által készített képeket kap, villódzó, színes, mozgó, hangos kavalkádot, ami persze látszólag lenyűgözi. Mennyi csoda! Kezdetben szinte rátapad a képernyőre. Ez azonban nagyrészt igazából nem érdeklődő, örömteli figyelem, hanem a veleszületett „orientációs reflex”1, ami azt jelenti, hogy az erős, új, ismeretlen ingerek önkéntelenül is lekötik figyelmünket. 6-8 hetes csecsemők figyelmét is megragadják a villódzó képernyők fényei.

- A látottak és hallottak aktív feldolgozása emellett nem történik meg, pusztán passzív befogadása. Sokszor a gyermek nem is érti, mit lát és hall, csak leköti a különleges inger. Vekerdy2 a belső és külső képek megkülönböztetését hangsúlyozza: a szülő által elmondott mese elképzelt, fantáziált belső képek aktív megkonstruálását igényli, ami a világ (a gyermeket a hétköznapokban ért élmények) aktív feldolgozását teszi lehetővé; míg a tv-n, Youtube-on nézett mese szintén képeket ad, de ezek külső, kész képek, amik „kiütik” a belső képeket és nem hogy segítik a világban való eligazodást, hanem extra feldolgozni valót nyújtanak.

- Emellett még más is történik a gyermekkel (és a felnőttekkel is) tv nézés közben. Egy sajátos agyműködés indul be, ami az ébren álmodáshoz hasonlítható. Az alfa agyhullámok kerülnek túlsúlyba3, ami az elalvás előtti állapotban, meditációban, relaxációban jellemző. Ellazult, passzív, kellemes állapotba kerülünk képernyő bambulás közben – ezért az ásítás, nyújtózás, amikor a film végén felállunk a fotelből, mintha csak álomból ébrednénk. Relaxáció, meditáció után éberségünk gyorsan helyreáll, tv után viszont megmarad az alacsony mentális működés, a koncentrálás is nehezebben megy. (Ennek oka lehet, hogy „alfa állapotba” normál esetben ingerszegény szituációkban kerülünk, de ez a tv-ről nem mondható el.) Ez az állapot már kellemetlen. És beindul az akár a függőségig vezető ördögi spirál: a tv bekapcsolása pozitív, kellemes érzéssel párosul, míg a kikapcsolás negatív, kellemetlennel…

 

2. A 2. számú előny csak a szülőnek előny (a gyereknek károkozás). A tv, kütyü tényleg egy jól behatárolható helyre szögezi csemeténket, de ez inkább gúzsba kötés. A fent leírt passzív, ellazult állapot hasznosnak és kellemesnek tűnhet, azonban megfosztja a gyereket egyik legelemibb szükségletétől: a mozgástól.

- Az senkinek nem újdonság, hogy a mozgás elengedhetetlen feltétele gyermekkorban a testi fejlődésnek: a növekedéshez, a csontok és izmok épüléséhez, az ügyesedéshez nélkülözhetetlen a sok szaladgálás, ugrálás, bukfencezés, mászás, stb.

- Az azonban nem túl régi evidencia, hogy a mozgásfejlődés és az értelmi, agyi fejlődés kéz a kézben járnak. Megfelelő mennyiségű szabad mozgás hiányában a szellemi tevékenységekért felelős agyterületek sem kapnak elég stimulációt4.

- A gyerekkori elhízás és a televízió előtt töltött idő közötti egyenes összefüggést már 30! éve kutatták és kimutatták az USA-ban5.

 

3. Ha már az első két hátrány az első két előny cáfolatából eredt, nézzük meg, mi a helyzet a 3. számú előnnyel – mely szerint, aki kimarad az elején, az örökre lemarad. Nehéz tételesen cáfolni, hiszen olyan, évtizedeken átnyúló, utánkövetéses vizsgálatok kellenének hozzá, amik infokommunikációs eszközökkel korán, valamint később kapcsolatba kerülő gyermekek csoportjainak felnőttkori boldogulását vetné össze, a boldogulást meghatározó egyéb hatásokat kiszűrve. A módszertani nehézségeken túl egyszerűen túl „frissek” egyelőre a kütyük az ilyen vizsgálatokhoz. (Szubjektív hozzászólásom, hogy amíg nem állnak rendelkezésre a bizonyítékok, ne az én gyerekem legyen a kísérleti nyúl.)

Ezért maradnak a kevésbé átfogó vizsgálatok, a tapasztalat és a logikus elmélkedés. Kim John Payne6 hivatkozik például egy kutatásra, amely szerint azok a gyerekek, akik kamaszkorukban találkoztak először számítógéppel, hónapokon belül ugyanolyan kompetenciát mutattak géphasználatot illetően, mint „a klaviatúrát pelenkás koruk óta ütögető társaik”. Saját, szüleim, ismerőseim példája azt mutatja, hogy nem pusztán a kor számít, és a mindennapokhoz szükséges „kütyükészség” akár felnőtt korban is elsajátítható – a lényeg inkább a motiváció és az egyéb tanulási alapkompetenciák megléte. Emellett, szerintem kérdéses az is – méghozzá pont a technika követhetetlenül gyors fejlődése miatt – hogy a ma 2-3 évesen megszerzett „tudás” mennyire lesz hasznos 20 év múlva.

Végül, ehhez a ponthoz tartozik a következő gondolatmenet is. Az embergyerek egy szinte végtelenül sokféleképpen formálható agyat növeszt magának az anyaméhben. A legtöbb emberi képességnek csak a lehetősége velünk született; hogy ebből mi és milyen minőségben valósul meg, az azoktól a környezeti hatásoktól függ, amik attól a pillanattól fogva érik az egyént, hogy létezik idegrendszere. Az evolúció olyan folyamatot alakított ki, ami egyrészt felkészíti az agyat a várható hatásokra, másrészt igen nagy szabadságot is ad az alakíthatóságot illetően. Tudjuk, hogy egy teljes életet élő felnőttnek gyerekkorában szüksége van:

- beszédet hallani, különben nem lesz képes beszélni;

- szabad mozgásra, különben fejletlen teste és értelme lesz;

- kötődésre, érzelmi biztonságra, különben képtelen lesz kapcsolatokra;

- viselkedésmintákra, hogy utánozhasson, különben nem tanulja meg a fizikai és társas világ működ(tet)ését.

Azt még soha nem olvastam, hallottam, hogy egy táblagépre szüksége lenne. Az agy érése, „huzalozása” mindenképpen megtörténik és mindig azon környezet alapján, ami körülveszi. Ha kert, erdő, játszótársak, szülők és egyéb nevelők, gondoskodás, odafigyelés, mesék, könyvek, haverok alkotják egy gyerek környezetét, annak ismerjük a következményeit. Ha képernyők, virtuális dolgok és lények is a külvilág megszokott részét képezik, annak nem ismerjük, mi a vége. Valahogy ezek is „huzaloznak”, de még nem tudjuk, pontosan hogyan; abban viszont biztosak lehetünk, hogy elveszik az időt, energiát és „érési potenciált” az előbbiektől. Érdemes ezt hagynunk akár egyetlen percig is?

A végleges válasz előtt érdemes elolvasni a folytatást is, ahol sorra tovább veszem a korai képernyőhasználat hátrányait, majd javaslatot teszek az infokommunikációs eszközök bevezetésének időpontjára, fokozataira és mikéntjére.

Ha az írás megnyerte tetszését, kérje Hírlevelemet!

Hivatkozások

  1. Kubey, R., Csikszentmihalyi, M. (2002): Television Addiction is no mere metaphor. Scientific American, February 2002, 74-80. old.
  2. Vekerdy Tamás (2012): Gyerekek, óvodák, iskolák. Saxum Kiadó Kft. 66-70. old.
  3. Kubey, R., Csikszentmihalyi, M. (2002): Television Addiction is no mere metaphor. Scientific American, February 2002, 74-80. old.
  4.  Diamond, A. (2000): CLose Interrelation of Motor Development and Cognitive Development and of the Cerebellum and Preforntal Cortex. https://www.researchgate.net/publication/12480835_Close_Interrelation_of_Motor_Development_and_Cognitive_Development_and_of_the_Cerebellum_and_Prefrontal_Cortex (Letöltve: 2017. 03. 14.)
  5. Dietz, W. H., Gortmaker, S. L. (1985): Do We Fatten Our Children at The Television Set? Obesity and Television Viewing in Children and Adolescents. http://corcom130-sp10-advertising.wikispaces.umb.edu/file/view/Pediatrics+May+1985.pdf (Letöltve: 2017. 03. 14.)
  6. Payne, K. J. (2013): Egyszerűbb gyermekkor. Hogyan neveljünk nyugodtabb, boldogabb, magabiztosabb gyerekeket? Kulcslyuk Kiadó. 252. old.

Hozzászólások   

0 #2 Amya 2017-03-23 23:26
:lol: :-)
Idézet
0 #1 Gege 2017-03-18 10:53
Érdekes kérdéskör nagyon. Kíváncsi vagyok az "ideálisnak" tekinthető bevezetés időpontjára és mikéntjére. Mi a kütyüs játékokat ennél biztos korábban engedtük a gyerekeknek...
Viszont, a logiszkúlos programozás tanfolyam, és ezen keresztül a számítógéppel, programozási alapokkal való ismerkedésre (játékos formában) - mely igencsak tetszik nekem - szerintem a 10-12 éves kor körüli kezdés megfontolható. A tanfolyamot amúgy akár már 6 éves kortól lehet kezdeni, ezt egy kicsit korainak tartom, szerintem legkorábban felsősként, 5. vagy 6. osztályos kortól célszerű.
A saját telefon már kicsit más kérdés...ott talán kb. szintén ez lehet az elfogadható indítás, persze inkább az a fontosabb, hogy és mint használja a gyerek... :-) gyakorlatilag 4. osztályos korra mindkét gyerek összes évfolyamtársának ott volt a telcsi, de mostanság már azt hallom, ovisok is ezzel tolják, az azért durva...
Idézet