Az előző bejegyzés folytatásaként tovább taglalom, milyen egyéb hátrányokkal jár az infokommunikációs eszközök túl korai megismertetése és használata gyermekkorban. Fő vezérelvem továbbra sem a technológiaellenesség, hanem a gyerek-pártiság.

A hátrányok eddigi tárgyalásának logikáját követve, vizsgáljuk meg, hogy a 4.-ként megfogalmazott előny valóban előny-e. Ez így hangzott: „Sok ismeretterjesztő rajzfilm/film létezik, valamint fejlesztő játék. Az iskolai tanulást is nagy mértékben elősegíthetik ezek az eszközök, demonstrációs lehetőségeik és motiváló, figyelem megtartó képességük miatt.”

Néhány feltétellel kiegészítve egyet tudok érteni ezzel az előnnyel, hiszen végre valóban egy nemesebb cél elérésének eszközeként jelenik meg a tv, számítógép, táblagép. Hogy mik a feltételeim? Nem meglepő módon: az időzítés és a fokozatosság. Mire kell ügyelnünk ugyanis, ha tanulási, ismeretszerző eszközként szeretnénk használni a szóban forgó tárgyakat?

Iskoláskor előtt

- Bármennyire is fejlettek ma már a képernyők és hangfalak, továbbra is csak két érzékszervünket veszik igénybe, és azokat is csak szűk keresztmetszetben: a látásunkat és hallásunkat. A fejlődéstudományok azonban kiemelik, hogy korai gyermekkorban pont az egyéb érzékszerveknek van jelentősége: a szaglásnak, bőrérzékelésnek (nyomás, hő, fájdalom), egyensúlyérzéknek, mozgásérzéknek (pl. csukott szemmel, fejjel lefelé lógva is „tudom”, milyen irányba néz, lendül éppen a karom)1. Az egyik gond ilyenkor, hogy ha a kritikus időszakban egyes érzékek ingerlése túlzó, az a többi érzék háttérbe kerüléséhez, tompultságához vezet, amit a későbbiekben korrigálni csak nehézkesen és hosszadalmasan lehetséges. A másik probléma (amint az előző cikkben írtam), hogy nemcsak a mozgás, hanem az agy változatos ingerekkel való ellátása is feltétele a későbbi megfelelő szellemi, tanulási képességek kialakulásának2.

- Maga a tanulás folyamata idegrendszeri szinten is teljesen más gyermekkorban, mint később. Kamaszként, felnőttként a tanulás elsősorban intellektuális tevékenység – ez nem pusztán arra vonatkozik, amikor egy könyvből készülünk a vizsgára, hanem még akkor is igaz, ha egy új mozgás elsajátításáról van szó, hiszen az is erős tudatosságot, koncentrált figyelmet igényel. A gyermek azonban még folyamatosan, spontán módon tanul. Egyszerűen állandóan a tanulás állapotában van, akármit csinál, érzékel és megél3. (Ennek köszönhető, hogy könnyedén, igen gyorsan képes elsajátítani egy számítógép vagy táblagép kezelését. Ezzel a tudással azonban nem sokra megy, mert ez még nem az, amire egy iskolai feladat elkészítéséhez vagy felnőttként a munkájához szüksége lesz.) Szerintem gyenge érv, hogy bizonyos számítógépes programokkal fejleszthető pl. a szem-kéz koordináció, a figyelem vagy az ujjakkal történő ún. finommozgások. Egyfelől ugyanezek a képességek hétköznapi tevékenységekkel (labdázás, rajzolás, tobozgyűjtés, kézműves tevékenység, barkácsolás) ugyanúgy „fejleszthetők”, ráadásul a gyermek egész lényét igénybe véve, társas környezetben, nem pedig egy székbe rögzítve, megint csak egy-két érzékére hagyatkozva, magányosan.

- Az ismeretterjesztő filmek, rajzfilmek, a kizárólagos vizuális (képi) és auditív (hallási) csatornákon keresztül megint csakis az intellektusra tudnak hatni, passzív módon (lásd előző cikkben külső és belső képek). Az eredmény csak egy feldolgozásra váró hatalmas katyvasz a fejekben, nem a hőn áhított tudás. Akármennyire is lebutítok mondjuk egy dinókról szóló filmet, csak azt érem el, hogy esetleg csökken a károkozás mértéke. Jóval többet tanul meg a világról az ovis poronty, ha tavasszal, eső után kifordítok neki egy ásónyi földet és azt bogarászhatja, túrhatja!

Iskolás korban

Internetelérés, okostábla, számítógépterem, projektor – egy IT (információtechnológiai) szempontból jól felszerelt (általános és/vagy közép) iskolában ez a minimum lista. Az up-to-date didaktika csodaeszközei. Mi történik, ha kezdetektől a tanórák részét képezik?

- Hogy egyszerűen fogalmazzak: „Túl hamar lelőjük a poént”. Ezek a tárgyak erős ingereket biztosítanak, amik kezdetben valóban feszült figyelmet és érdeklődést váltanak ki. De hamar hozzászoktatják az idegrendszert a stimulációnak ehhez a mennyiségéhez és formájához. A hozzászokás azt jelenti, hogy a vizuális ingereket feldolgozó agyterület a többi rovására fog megnőni, és azt, hogy valódi figyelem, feldolgozás csak egy bizonyos erősségű ingerküszöb felett fog bekövetkezni4. Egy jellemző következmény, hogy az önmagában álló tanári beszéd dögunalom lesz és az így elmagyarázott tizedes törtek vagy elmesélt Odüsszeusz zárt elmékről fog visszapattanni, hacsak nem készül a tanító poénokkal fűszerezett komplett stand-up comedy-vel. Vagy ezentúl egy kabaréelőadás produkálása lesz a felvételi követelmény a tanárképzésre?

- Az okostábla és a számítógép is interaktív, ennyiben valóban többet tudnak, mint a teljes passzivitásba lökő tv. De csak a klikkelt, rábökött vagy írott választ értik, ez utóbbin belül is csak az egyértelműt; a nyitott, kreatív írással nem bírnak mit kezdeni, nem beszélve a beszédről.kepernyoolvas

- A képernyőről és a könyvből olvasás nem ugyanaz. Nem csak arra gondolok, hogy előbbi jobban fárasztja és károsítja a szemet. Egy érdekes kutatás5 feltárta, hogy ugyanazt a történetet táblagépen olvasva, a nyomtatott formához képest, élvezetesebbnek találjuk és nagyobb figyelmet vált ki belőlünk; ugyanakkor a képernyőn látottakat kevésbé tartjuk informatívnak és megbízhatónak; az emlékezetbe vésésben pedig nem volt különbség. Utóbbi eredmény kapcsán: objektív mérések6 azt támasztják alá, hogy a képernyőről való olvasás nagyobb mentális erőfeszítést igényel, így vagy az olvasási idő hosszabbodik, vagy a szövegfeldolgozás romlik. Végül, ami még az e-tintás e-könyvekkel szemben is előnye a papírnak a tanulás kapcsán, az a kontextushatás (szag + minden nyomtatott könyvnek sajátos, egyedi kinézete van), valamint érdekes módon a lapozás tevékenysége.

- A ma már szinte bárhonnan elérhető internet az emberi tudás kimeríthetetlen tárháza. Minden rajta van (az is, aminek nem kéne, de ezt egy következő pontban). Nagyon könnyű rászokni a „guglizásra”, és a diáknak kibúvó magyarázkodás lehet, hogy minek bármit is bemagolni, ha két perc alatt rá is tudok keresni az okostelefonomon. Ez az okoskodás több ponton is hibázik. Egyrészt, a memorizálás az egész agyunk számára nagyon jó karbantartó edzés (ismert, hogy időskori gyakorlása a demencia egyik ellenszere); másrészt, az eszünkben tárolt, gyorsan hozzáférhető széles tudástár a gondolkodásra, problémamegoldásra is jó hatással van; harmadrészt, a bőséges ismeretek kritikus és komplex világszemléletet biztosítanak; végül, de nem utolsósorban, ennek hiányában hogyan döntöm el, hogy a „kiguglizott” találat helyes, megbízható-e?

 

Az előző cikkben, az 5., egyben utolsóként említett előny a kütyük kapcsolattartó lehetőségét emelte ki kortársak közötti és szülő-gyerek viszonylatban.

Kortársakkal való kapcsolattartás

A kütyük és a rajtuk futó alkalmazások kiterjedt ismerősi hálózat fenntartását teszik lehetővé, emellett a fizikai távolságok áthidalását, valamint gyors, egyszerű információcserét. Az egész gyermekkorban és kamaszkorban is erős, természetes társas kapcsolatok iránti vágynak kiváló terepet biztosítanak a közösségi oldalak, e-mail rendszerek és (videó)csevegő funkciók. Hol itt a gond?facebookJumbo

A veszélyt abban látom, hogy pont ebben a korban az embert nagyon könnyen beszippantja és nem ereszti a virtuális társas világ. Komoly külső és belső kontroll híján hamar eljuthatunk odáig, hogy órákat tölt gyermekünk azzal, hogy virtuális személyiségprofilokat böngész, ismerősei posztjait olvasgatja, e-maileket ír és chat-el. Ebben a szociális világban mindig történik valami, valakit mindig találni online. Látszólag kapcsolatokat ápol, valójában rendkívül magányos tevékenységet űz, ezekből a kommunikációs helyzetekből ugyanis hiányzik a nem verbális csatorna, a másik fél fizikai jelenléte. Ebben a térben így nem lehet megtanulni, miként kell bánni hús-vér emberekkel, milyen alapvető együttélési szabályok (pl. az üdvözlést, elköszönést tekintve) léteznek. Nem lehet elsajátítani a hétköznapi társas szituációk kulturálisan meghatározott forgatókönyveit (pl. mit kell csinálni, mondani egy étteremben, pénztárnál vagy udvarláskor) sem. Végül nincs lehetőség megtanulni, miként építhető fel az intimitás és a bizalom egy kapcsolatban.

Megint oda jutottunk, hogy egy csomó idő „pocsékba mehet”, miközben a nyereség minimális. És újfent kimondom: nem kell a kütyüket egy az egyben a szemétbe hajítani, de ha túl korán adjuk gyerekünk kezébe, akkor olyan csúszdára ültetjük, aminek nemigen látni az alját.

Szülő-gyerek kapcsolattartás

Még az okostelefonok használatát tudatosan kezelő szülők esetében is legkésőbb akkor kerül sor a gyermekük „beavatására”, amikor a poronty kiesik a közvetlen látótérből: már el merjük engedni egyedül az iskoláig, a különórára, vagy a nagyihoz, a haverokhoz, de úgy, hogy közben mégis elérhető maradjon, vagyis legyen nála mobil.

Kérdés: vajon hogy maradtunk életben pár évvel ezelőtt, a hordozható telefonok elterjedése előtt? Válasz: a mai világ veszélyesebb; ha van egy eszköz, ami növeli a biztonságot és csökkenti a szülői aggodalmat, miért ne használnánk.

Hogy a világ valóban veszélyesebb hely lett-e, az túl rafinált kérdés ahhoz, hogy most belemélyedjünk a megfejtésébe. De azon szülői aggodalom előtt, miszerint „Vajon hogy érezném magamat, ha történne valami olyan szörnyűség a gyerekemmel, ami megakadályozható lett volna egy telefonnal és én mégsem adtam neki?”, fejet kell hajtanom.

Az aggodalom, féltés érzését nem tudom tehát elítélni, a kezelésére azonban volna javaslatom: ne okostelefonnal legyünk úrrá rajta. Léteznek buta telefonok és egyéb eszközök, amik lehetővé teszik, hogy távolról is rajta legyen a szemünk csemeténken.

Mellékszál, ezért most csak egy félmondat erejéig, aztán egyszer ebből is talán lesz egy cikk: bármilyen táveszköz esetében felmerül a kockázata annak, hogy ún. „helikopterszülővé” váljunk, pont attól fosztva meg gyerekünket, amire a boldogulása során igen nagy szüksége lenne: az önállóságtól.

 

A következőkben további dilemmákat és javaslatokat veszek sorba a gyerekkori „kockulás” határvonalának meghúzására vonatkozóan.

Ha az írás megnyerte tetszését, kérje Hírlevelemet!

Hivatkozások

  1. Bernáth László, Solymosi Katalin (1997): Fejlődéslélektani olvasókönyv. Terita Kiadó
  2. Bernáth László, Solymosi Katalin (1997): Fejlődéslélektani olvasókönyv. Terita Kiadó
  3. Doidge, N. (2007): A változó agy. Park Könyvkiadó. 
  4. Doidge, N. (2007): A változó agy. Park Könyvkiadó.
  5. Grabe, M., E., Zhou, Sh., Lang, A., Bolls, P. D. (2000): Packaging Television News: The Effects of Tabloid on Information Processing and Evaluative Responses. https://www.researchgate.net/profile/Shuhua_Zhou2/publication/238400642_Packaging_Television_News_The_Effects_of_Tabloid_on_Information_Processing_and_Evaluative_Responses/links/54da3d670cf246475821c692.pdf (Letöltve: 2017. 03. 21.)
  6. Morineau, T., Blanche, C., Tobin, L., Guéguen, N. (2005): The emergence of the contextual role of the e-book in cognitive process through an ecological and functional analysis. https://pdfs.semanticscholar.org/4d58/5933e25015a5f436d150f3646f29978c8681.pdf (Letöltve: 2017. 03. 21.)