Azt a gondozót, aki „túlzott védelemmel vesz részt gyermeke(i) életében”, helikopter szülőnek nevezi az Oxford Dictionary1. A kifejezést először Dr. Haim Ginott, 1969-ben megjelent, Parents & Teenagers (Szülők és tinédzserek) című könyvében olvashattuk, ahol kamaszok mondták azt szüleikről, hogy állandóan felettük lebegnek, mint valami helikopter2.

Ezen anyák és apák figyelme, kontrollja túlzó gyermekeik felett. Eredetileg kamaszkorban és az iskolai teljesítményt illetően értelmezték, de mára a jelenség egy komplett nevelési stílusra vonatkozik, ami bölcsőtől (inkább fogantatástól, sőt, akár a gyermek „tervezésétől” kezdve) a koporsóig kitarthat.

Folyamatos és mindenre kiterjedő irányításról beszélhetünk tehát – bár árnyalatok és fokozatok, mint mindenben, itt is léteznek. A helikopter szülő ezzel együtt mindig jobban tudja, mi jó gyermekének, mint a gyerek maga: tudja, mi lesz a csemetéjéből, ha felnő, hogy mi érdekli igazán, milyen különórák, foglalkozások szükségesek számára, milyen barátok valók neki. Mivel ezen célok valójában a szülő céljai, a megvalósításukat sem hagyja gyerekére: a feladatokban mindig jelen van, elakadáskor saját kezébe veszi az ügyet, a problémákat ő oldja meg. A gyerek teljesítményét a saját sikereként vagy kudarcaként éli meg.

A várandóság idején ez úgy néz ki például, hogy az utolsó szögig és textilig berendezett szobába érkezik majd az újszülött, mely helyiség higiéniája és baktériummentessége a high-tech vegyipari laborokéval vetekszik. Csecsemőkorban aztán például a szülő csak olyan játékot ad babája számára, aminek igazán alaposan utánanézett: minden anyaga biztonságos, bevizsgált + minimum három képességet fejleszt + kellően szórakoztató + a piac vezető top 10 termékében benne van. A baba az első lépéseket úgy teszi meg, hogy a mama hajlott derékkal, vele szinkronban lépegetve árnyékként követi, hogy ha a pici megbotlana, időben elkapja. overprotectA hintát csak 25 fokos kilengésig szabad hajtani, a mászókáról nem szabad fejjel lefele lógni. Az oviban ne Bencével, hanem Dominikkal barátkozz, mert az övék rendes család. Amikor állatkertbe megyünk, a 10 kilós hátizsákban a bio alapanyagokból készült szendvicsen és díjnyertes baba ásványvízen kívül található még esernyő, esőkabát, naptej, egy sapka szél ellen, egy sapka nap ellen, zsebkendő, WC papír, higiéniás kéztörlő, csereruha, elsősegélydoboz, gyógyszerek és gázspray. Az elefántot negyed óráig lehet nézni, mert aranyos állat, a hiénát csak 5 percig, mert csúnya, a sasnál pedig nem állunk meg, mert érdektelen, ráadásul milyen dolog fogva tartani egy ilyen szabadságszerető madarat. Az iskolában a házi feladatot minden nap ellenőrizni kell, ha nem megy, együtt elkészíteni. A hétvégéket, szünidőket percre be kell táblázni, a foglalkozásokat és tevékenységeket aszerint megválasztva, hogy a gyerek milyen egyetemre fog járni és mi szolgálja jövőbeli megélhetését. Ha a játszótéren azt veszem észre, hogy gyerekemnek nézeteltérése támad egy társával a hinta használatát illetően, azonnal közbelépek és felvilágosítom az agresszív kölyköt, hogy ne packázzon a porontyommal3.

Az – érthetőség érdekében szélsőséges példákból álló – sort lehetne folytatni, de talán ezek alapján is magára vehette, akinek inge. De mi motivál valakit arra, hogy a szükségesnél jobban belemártsa magát gyereke életébe?

- Félelem a szörnyű következményektől. Egy esés a köves talajon, egy csalódás a barátban, egy rossz jegy, egy sikertelen felvételi, vagy egy nem túl jól fizető állás katasztrofális következménynek tűnhet, főleg abban a tudatban, hogy némi szülői segítséggel elkerülhető lett volna. A valóságban azonban ezek nem végzetes események és a kudarcok ugyanolyan lényeges elemei a fejlődésnek, mint a sikerek.

- Aggodalom. A veszélyektől való félelmeinkre adott általános reakció a kontroll növelése: kevésbé fenyegető egy olyan világ, ahol az események kézben tarthatóak. Ezért követheti a gyerekünkért érzett aggodalmat a gyerekünk feletti kontroll növelése. Ezzel azonban pont azt tanulja meg a gyerek, hogy ő nem képes irányítani saját sorsát – csak a szülei.

- Saját gyerekkor kompenzálása. Azok, akik kicsiként nem kaptak elég figyelmet és gondoskodást, szülővé válva könnyen túllőhetnek a célon, mikor saját kellemetlen élményeiktől meg akarják óvni gyerekeiket4.

Ezek a kiváltó okok könnyen megérthetők és átérezhetők minden szülő számára. Úgy tűnik, érdekes módon a szülői szerep, felelősség átélése vezethet nem kívánt következményekhez is. A probléma tehát nem a céllal, a szándékkal van, hanem a megvalósítással. A helikopter szülők is jót akarnak, csak nem a megfelelő eszközöket használják.

Ezt alátámasztja az a vélemény is, mely szerint a jelenség kiváltásáért nem valamiféle „rossz szülőség” tehető felelőssé, hanem modern életvitelünk és az a gyermekkép, ami az utóbbi egy-kétszáz év gazdasági és társadalmi változásai révén alakult ki5. A 17. század előtt ugyanis a gyerekre kis felnőttként tekintettek és úgy is bántak velük. Az iparosodás aztán a családmodell, az emberi kis közösségek és kapcsolatok megváltozását hozta, ami új megvilágításba helyezte a gyerekkort is:

1. Új, a többitől eltérő társadalmi réteget kezdtek alkotni, amelyre sajátos törvények (pl. gyerekmunka tiltása) vonatkoztak. Emellett felruháztuk a gyermeket és az anya-gyerek kapcsolatot azokkal az értékekkel, amik a modern világban „hiánycikké” váltak – melegség, személyesség, intimitás, szeretet. A gyerek egy törékeny, óvni és védeni való lénnyé vált.

2. A korábbi, többgenerációs, nagy (szerencsések esetében cselédekkel, dajkákkal bővített) családban a szülő csak egyike volt gyerekei gondozóinak; ma, az izolált kis családok korában pedig az egyetlen – nincs mit csodálkozni, ha ez állandó jelenléttel jár együtt.

3. Végül, az egészségről és fejlődésről meglévő tudásunk robbanásszerűen nőtt, ahogy ezen információk közkinccsé válása is. A szülők tudatába kerültek egy halom olyan rizikónak, ami korábban is megvolt, csak addig eszükbe sem juthatott. Ez érthetően jár együtt az aggodalom növekedésével és a veszélyek elhárítására vonatkozó szakértői javaslatok hű követésével.

A most leírtak érthetőbbé teszik a helikopter szülőség jelenségét, de attól még, hogy egyéniről kulturális szintre emeltük az ügyet, a konkrét szülő még nem tudja, mit tegyen. Nem szeretné megvárni, míg az egész nyugati féltekén kialakul egy olyan gyerekvédelmi, oktatási, kommunikációs rendszer és munkaerőpiac, ami nem kényszeríti a gyereke fölötti körözésre. Mire ügyeljünk hát, ha szakítani szeretnénk a gyermekünk életébe való túlzott beleszólással, vagy ha csak el akarjuk kerülni, hogy „lebegő” szülővé váljunk6?porazelvag

- Hagyjuk időnként egyedül, legalábbis szülői felügyeletünk nélkül gyerekünket. Az idő a kor előrehaladtával egyre nőhet. Az elválás mindig fájdalmas, de nem árt megtapasztalni, hogy az élet megy tovább így, külön is. Sőt, mi is jobb szülők leszünk, ha van rendszeresen némi „saját időnk”/”én időnk”.

- Ne ugorjunk azonnal minden nyikkanásra. Ha jól ismerjük gyermekünket, tudni fogjuk, hogy az adott helyzetben csak némi biztatásra van szüksége, egyébként egyedül is boldogul.

- Ne válaszoljunk helyette. Bizonyára szabatosabban tudunk fogalmazni porontyunknál, miközben előnyös tulajdonságait és egyéni szükségleteit is kihangsúlyozzuk, de így nem tudja gyakorolni, miként kell magáról érthetően beszélni, valamint érdekeit kommunikáció útján érvényesíteni.

- Hallgassuk is meg. Nem csak a fülünkkel, egész lényünkkel. Így nem eshetünk abba a csapdába, hogy saját értékeinket és céljainkat vetítjük rá.

- Ne menedzseljük a kapcsolatait. Hiszen nem az ügynökei vagyunk, hanem a szülei. Véleményünk lehet a barátairól, és nem muszáj minden haverjának szimpatikusnak lennie, de a közvetlen nyomásgyakorlást kerüljük.

- Ne avatkozzunk be azonnal a kortársakkal történő konfliktusaiba. Figyeljünk persze, hogy ne durvuljon el a helyzet és a nyílt agressziót is érdemes inkább elfojtani, de ha hátrébb lépünk, meg fogunk lepődni, hogy mennyire gyakran képesek konstruktívan megoldani egymás között a nézeteltéréseket.

- A házi feladatot a gyerek kapja, nem mi. Az igaz, hogy a mai magyar iskolai terhelés gyakorlatilag lehetetlenné teszi, hogy egy diák önállóan boldoguljon, de amennyire lehet, ne konkrét válaszokat adjunk a kérdésekre, vagy ne készítsük el helyette a feladatot, hanem inkább tanulási technikákat mutassunk neki és vezessük rá az önálló problémamegoldásra.

- Egyéb feladatait és határidőit se vegyük magunkra. Még az sem a mi dolgunk, hogy emlékeztessük ezekre. Ha úgy látjuk, hiányosságai vannak e téren, adjunk neki határidőnaplót (amit ne mi vezessünk).

- Ne törekedjünk makulátlan tisztaságra a gyerek környezetében. Nem városi legenda, hogy a kórokozókkal való visszatérő találkozás erősíti az immunrendszert. Direkt azért persze ne nyelessük vele a port, de mondjuk a sárban tapicskolás, valamint a giliszták, bogarak és egyéb „piszkos” lények fogdosása a gyermekkor lényegi részét képezik.

- A sírás (a harag könnyeit is beleértve) ugyanúgy az élet része, mint a nevetés. A helikopter szülők által hozott sok-sok tiltás és korlátozás, és az ezzel párhuzamos túlzott segítés és vágyteljesítés valódi célja, hogy míg a gyereket a kockázatos helyzetek következményeként fellépő negatív érzésektől és élményektől megóvja, aközben a pozitívakkal elárassza. Ez azonban helytelen önismerethez és önbecsüléshez fog vezetni, illetve nem veszi figyelembe az élet azon kíméletlen rendjét, hogy igazán örülni csak az tud, aki sírt/küszködött előtte.

- Ne akarjuk mindenből a legtökéletesebbet adni számára. Egy gyereknek (felnőttnek?) úgyis kevésbé lényeges, hogy mit kap, inkább a gondoskodás fontos. Én még olyan történetről nem hallottam, hogy egy ember felnőttként azt kérte volna számon a szüleitől, hogy noname távol-keleti csörgővel volt kénytelen játszani babaként, nem Fisher-Price-szal. Olyanról viszont igen, hogy nem kapott elég figyelmet és törődést.

- Tehát: csak lazán!

 

A helikopter szülőség aktuális, divatos téma manapság. Magyar nyelven is egyre több írás, cikk foglalkozik a kérdéssel. Egy kijózanítónak szánt bejegyzés7 azonban óv attól, hogy átessünk a ló túloldalára és automatikusan a „levegőben köröző” szülő sztereotípiájával vagdalkozzunk, akkor is, mikor erről nincs szó. A valóságban ugyanis kb. 10%-ra tehető a gyakorisága és leginkább a társadalomnak csak egy rétegét érinti (Amerikában fehér középosztálybeli családok). Miért tartottam én mégis fontosnak, hogy beálljak a fősodorba és írjak egy cikket magam is erről?

Mert szerintem biztosan nem véletlen, hogy bár a kifejezés majdnem fél évszázada létezik, mégis most lett felkapott. A jelenség gyakorisága vélhetően növekszik, és az, hogy most 10%, nem garancia arra, hogy örökre ezen a szinten is marad. A következő indokom, hogy a téma jól beleillik az „Egyszerűbb élet” profiljába: véleményem szerint megszívlelendő, hogy ne bonyolítsuk túl a magunk és a gyerekünk életét sem a túlzott kontrollal és „lebegéssel”. Végül, úgy gondolom, a nem helikopter szülők számára is lényeges és tanulságos üzeneteket tartalmaz a jelenség ismertetése és az ellene javasolt lépések, nevelési eszközök megosztása. Hiszen ez sem szól másról, mint a határok meghúzásáról…

Ha az írás megnyerte tetszését, kérje Hírlevelemet!

Hivatkozások

  1. https://en.oxforddictionaries.com/definition/helicopter_parent (Letöltve: 2017. 04. 05.)
  2. Kate Bayless (2017): What Is Helicopter Parenting? http://www.parents.com/parenting/better-parenting/what-is-helicopter-parenting/ (Letöltve: 2017. 04. 05.) 
  3. https://www.education.com/slideshow/helicopter-parenting/ (Letöltve: 2017. 04. 05.)
  4. Kate Bayless (2017): What Is Helicopter Parenting? http://www.parents.com/parenting/better-parenting/what-is-helicopter-parenting/ (Letöltve: 2017. 04. 05.)
  5. Francis, A. (2016): Helicopter Parents Aren't The Problem. https://www.psychologytoday.com/blog/when-things-go-wrong/201605/helicopter-parents-aren-t-the-problem (Letöltve: 2017. 04. 05.)
  6. Young, J. L. (2017): The Effects of "Helicopter Parenting". https://www.psychologytoday.com/blog/when-your-adult-child-breaks-your-heart/201701/the-effects-helicopter-parenting (Letöltve: 2017. 04. 05.)
  7. Kohn, A. (2014): "Helicopter Parenting" Hysteria. https://www.psychologytoday.com/blog/the-homework-myth/201409/helicopter-parenting-hysteria (Letöltve: 2017. 04. 05.)