Életünk egyik nagy feladata megtalálni a nagy Ő-t. Már ha létezik… Vagy az is lehet, hogy több van belőle?… És akkor meg kell találnom mindegyiket?… Huh, úgy tűnik, ez nem egyszerű téma!

Mégis úgy gondolom, helye van ezen a honlapon. A civilizálódás, a kultúra ugyanis alapjaiban felforgatta az emberi faj létezésének egyik alappillérét, a sokasodást. A szexet, ha úgy tetszik, pontosabban annak egyik lényeges elemét: kit válasszak.

Már eleve az rengeteget változott az évezredek, századok során, hogy adott-e a választás lehetősége. A világ számos pontján ma nem az egyén választ magának társat, hanem például a szülei, a családja. Emellett az emberiség létszámának utóbbi 100 évben történt exponenciális növekedése és a globalizmus jelentősen „bővítette a kínálatot” is: ha adott a választás lehetősége, annyi partner között válogathatunk, mint soha eddig a történelemben.

A változások, különbségek taglalásába most nem mennék bele mélyebben, mert nem kulturális kitekintést szeretnék megosztani, hanem a saját kultúránkban, a jelenben jellemző párválasztási szokások dilemmáin gondolkodnék hangosan.

Mi is az elvárt, a „normális” párválasztás manapság a planétának ebben a zugában, ahol élünk? A „hivatalos” társadalmi norma a monogám, egész életre szóló, testi és lelki vonzódáson, szerelmen és szabad akarattal hozott döntésen alapuló, a feleknek boldogságot és mindenféle kielégülést biztosító párkapcsolat. Amit az ember ideális esetben a felnőtté válás küszöbén alapít. Mindez szépen hangzik, na de:

Tényleg komolyan gondoljuk, hogy meg lehet hozni egy ekkora horderejű, ilyen távoli jövőre szóló döntést helyesen: kellő körültekintéssel és felelősséggel – ráadásul szerelmetes, vagyis a józannal ellentétes állapotban? Aztán:

Azt komolyan lehet venni, hogy ugyanaz az ember alkalmas (sőt, alkalmasabb, mint mások) lesz szeretőnek, házastársnak, gyerekünk szülőjének, barátnak, beszélgetőtársnak, hobbipartnernek, lelki társnak stb.? További kérdés:

Csak tökéletes és teljesen elrontott választás létezik? Tényleg létezik a nagy Ő, akivel a boldogság eleve elrendelt, rajta kívül pedig minden egyéb lehetőség csak elhibázott döntés lehet?

Nekem úgy tűnik, hogy szerelmi életünkben túl nagy hangsúlyt kap a párválasztás momentuma. Amiatt, hogy az elvárás szintjén végleges döntésről van szó, úgy tűnhet, hogy minden ezen múlik: ha jól sikerül a választás, utána már minden megy magától, ha pedig rosszul, akkor egész életünkben a kínlódás és szenvedés vár ránk. Ezt erősítik azok a képzetek is, hogy az esküvőnk életünk egyik legkiemelkedőbb, legboldogabb eseménye, vagy azok a romantikus filmek, amik 90-100 percen keresztül, a legkülönbözőbb „váratlan” fordulatokkal, de ezen egyetlen döntés körül forognak, és annak meghozatalával történetüket be is fejezik. De mi történik valójában, ha mindent elsöprőnek és meghatározónak tekintjük a párválasztásunkat?

Az, hogy életünk alakulását kiengedjük a saját kezünkből. Ha hiszünk az igazi nagy Ő-ben, az egyetlen lelki-fizikai társban, akit számunkra rendelt a sors e nagy világban, akkor (amellett, hogy figyelmen kívül hagyjuk a statisztikát és az emberi kapcsolati hálózatok reális alakulását) külső tényezőre hagyatkozunk. Ha „meg van írva”, hogy konkrétan ki való nekünk, azzal saját felelősségünket is felmentjük.

Érdekes módon, ha tehát azt gondolom, hogy egyetlen igazi lehetőségem van, még a választás lehetőségét is eltaszítom magamtól. Nem válogatni fogok, hanem keresni. Folyton keresni: ha nem jó az, ami van, akkor azt fogom gondolni, hogy még nem találtam meg az igazit, ezért el kell vetnem és tovább kutatni. Könnyen eshetek abba a hibába, hogy eltelik az életem java és még mindig csak keresek.

Ha azt gondolom, hogy létezik nagy Ő, akivel mindig minden tökéletes, és az egyetlen nagy feladat a megtalálása és felkutatása, akkor a kapcsolat közben felmerülő problémákat nem akarom majd megoldani. Úgy vélem, a nehézségek véget érnek a megtaláláskor és utána már nem lesz dolgom. Mivel ilyen nem létezik, egyetlen kapcsolattal sem leszek elégedett. A megoldást pedig nem az alkalmazkodásban, a további küzdésben fogom látni, hanem az újabb keresésben.

Azért sem érdemes a szükségesnél jobban hangsúlyozni a párválasztás jelentőségét, mert meglehetősen összetett és esetleges ez a döntésünk. Röviden a következők befolyásolják:

- Ösztönök: a belénk kódolt evolúciós örökség alapján a férfiak azokat a nőket választják, akik látszólag (jelek: fiatalság, egészséges bőr, szimmetrikus babaarc, megfelelő derék-csípő arány) sikeresen kihordják, megszülik és felnevelik a saját (jel: szexuális hűség) utódokat; a nőknek pedig olyan férfiak kellenek, akik életre való utódokat nemzenek (jelek: magas testalkat, erős izomzat és csontozat, megfelelő váll-csípő arány) és utána részt vesznek a hosszú és fárasztó felnevelésben (jelek: magas szociális státusz, biztonság nyújtás, megbízhatóság, hűség).

- Ízlés: az eddig taglalt univerzális jellemzőkön kívül nagyon nagyok tudnak lenni az egyéni különbségek abban, hogy kinek ki vonzó. Ebben elsősorban a szerzett tapasztalatok kapnak szerepet: korábbi saját kapcsolatok (mindenfajta, a szülő-gyerektől kezdve, a testvérin keresztül a barátokig és felületes haverokig) és a kulturális normák – könyveken, filmeken, reklámokon keresztül éppen kit milyen hatás ért.

- Személyiség, önértékelés: a saját és a másik személyiségének összeillése sem mellékes kérdés. Akár első látásra megfoghat minket valami szavakkal ki nem fejezhető kisugárzás a leendő párunkban. Önértékelésünk pedig meghatározza, hogy kiknek, milyen intenzitással „ajánljuk magunkat”.

- Társadalmi rétegződés: általában igaz, hogy társadalmi osztályok, etnikumok, iskolázottság és világnézet tekintetében a hozzánk hasonlóakat választjuk.

- Fizikai távolság: a legtöbb hosszú távú kapcsolat az egymáshoz közel lakó, dolgozó, egy közösséghez, csoporthoz tartozó emberek között jön létre.

Ennyi mindent figyelembe véve, azt hiszem, csak fenntartásokkal érdemes kezelni azt a gondolatot, hogy létezik tökéletes párválasztás. Az „elég jó” döntés meghozatalához adható okos javaslatok is csak igen általánosak lehetnek, úgy, mint a józan észérvek figyelembe vétele, az ellenzők meghallgatása, a másik minél alaposabb kiismerése, akár próba együttéléssel.

Mindezek szerint a boldog párkapcsolat csak illúzió? Nem az, létezik ilyen, csak nem kizárólag egyetlen döntésünkön múlik. Ha úgy tetszik, minden nap, akár több apró, jellegtelennek tűnő döntést is meg kell hoznunk párkapcsolatunkban és ezek mind számítanak. Folyamatos munkáról van szó. Ha tehát tartalmas romantikus filmet szeretnénk nézni, inkább olyat válasszunk, amelyiknek az esküvő az indító, nem pedig a zárójelenete. 

Ha az írás megnyerte tetszését, kérje Hírlevelemet!