Na, egy ilyen kérdést is csak egy pasi tud feltenni!…

A cím látszólag egy egyetlen szertartásra vonatkozó egyszerű és rövid kérdés. Valójában azonban magában foglal egy jóval jelentősebb, az egész életformánkat meghatározó, ezért még provokatívabb kérdést is: mi szükség van házasságra? Egyszerűsíti, vagy bonyolítja életünket?

Lehet, hogy páran itt be is zárják az oldalt, felháborodva, hogy „Milyen egy hülye kérdés ez?! Hát nem világos, hogy szükség van rá?” Én viszont már csak ilyen – intellektuálisan – perverz alak vagyok, aki időnként élvezetét leli ilyen és ehhez hasonló kérdések feltételében, majd az ezen való elmélkedésben. Ráadásul legyünk őszinték: ki az, aki élt már házasságban és legalább egyszer – ha máskor nem, a nagy napon, vagy előtte – nem tette fel magának ugyanezt a kérdést?

Tisztázzuk, még az elején: 13 éve házas vagyok, és jelenleg nem is szeretnék ezen az állapotomon változtatni; sőt, nem is tudom elképzelni, hogy a jövőben ilyen helyzetbe kerülnék. És ezt nem csak azért írom, mert a feleségem is olvassa majd ezt a cikket. Hanem azért, hogy világossá tegyem: az, hogy valamiről felteszünk egy kérdést, vagy elmélkedünk róla, még nem jelenti automatikusan az adott dolog, jelenség elvetését, létének, szükségességének megkérdőjelezését.

Úgyhogy mindenki lazítson és ugyanannyi feszültséggel gondolkodjon erről most velem együtt, mintha azt kéne eldönteni, hogy almát vagy körtét együnk-e ma tízóraira.

Különböző szempontokból fogok vizsgálódni, hiszen vannak és voltak is még okos emberek rajtam kívül is, akik bátrak is voltak és mertek gondolkodni az esküvő és a házasság szükségességén. Nem én írnám ezt a cikket, ha nem az evolúciópszichológiai nézőpont kerülne az élre.

Az evolúciópszichológia egyik központi vizsgálati tárgya a szaporodás (végre egy ürügy, hogy nyíltan és hivatalosan lehessen a szexszel foglalkozni, nem igaz? :)). Ez érthető, hiszen az evolúció egyik alapvető fogalma a gének és az általuk raktározott információ terjesztése. Az ember esetében ez a terjesztés a szaporodási viselkedésen keresztül, meglehetősen bonyolultan és sok tényező által is befolyásolt módon megy végbe. Az összetettséget mi sem mutatja jobban, mint, hogy egy baktérium sima osztódásához képest, az emberi faj két nemre oszlik és e két nem képviselőinek az utódok létrehozásához meglehetősen közeli, intim interakcióba kell lépniük egymással.

Az ezzel foglalkozó kutatók úgy találták (Bereczkei, 2003), hogy a két nemnek eltérő módon kell ebben az interakcióban viselkednie ahhoz, hogy szaporodási feladatát a lehető legjobban teljesítse, vagyis a legtöbb utódot hagyja maga után. Nevezetesen és nagyon erősen zanzásítva: a férfiak – biológiai adottságok alapján és nem morális okokból! – akkor járnak jól, ha minél több nővel „lépnek interakcióba” és ezen művelet után nem sokat foglalkoznak az adott nővel és utódaival, hanem minél előbb keresnek egy másik partnert; ezzel szemben a nők – megint csak nem morális okokra visszavezethetően – akkor járnak a legjobban, ha megfogant, tehát biztosan meglévő utódaikra koncentrálnak, valamint a hosszú terhesség és szülés utáni gondozási időben a legtöbb segítséget és biztonságot kapják. Látható, hogy a két stratégia egymással szemben áll. Úgy tűnik, a férfiak a gyors szaporodási aktusra, a nők a hosszan tartó utódnevelésre fókuszálnak.

Hm… a házasságot ezek szerint a nők találták ki? Ha így van, még kiderül, hogy mégis a nők irányítják a világot, hiszen a házasság egyetemesen jelen lévő együttélési forma. Akármerre járunk a nagyvilágban, azt találjuk, hogy kultúrától, társadalmi berendezkedéstől függetlenül, szinte mindenhol összeköti egymással az életét egy nő és egy férfi. A kivitelezés módja és stílusa, a szokások persze hihetetlen sokszínűséget mutatnak (Wiki), de maga a házasság intézményét és annak indító szertartását, az esküvőt szinte mindenhol „feltalálták”, akár meg is követelték. A kivételek megmaradnak antropológiai kuriózumnak, mint például a na (más néven mosuo) etnikai kisebbség esetében a Himalája hegycsúcsai között (Wickelus, 2013).

A valóság persze nem az, hogy feltártuk: a háttérből mégis a nők uralkodnak. Arra utalok, hogy a házasodás a férfiaknak is érdeke lehet. Egyfelől a fenti, evolúciós stratégiáktól lehet és van is eltérés: a férfiak például azért törekedhetnek a nevelésben való együttes részvételre, mert ezzel növelhetik saját apaságukban való bizonyságukat; de amiatt is, mert az ember esetében egy anya vad magában könnyen kevésnek bizonyulhat az utódok sikeres felneveléséhez, és hiába hagyott hátra a férfi egy rakás utódot, ha mindegyik elpusztul idő előtt (Bereczkei, 2003). A hosszú távú együttműködés férfi és nő között tehát evolúciós szempontból kifizetődő lehet mindkét félnek, ami némileg magyarázatot ad a házasság szükségességére is.

És itt az idő, hogy az emberre végre civilizált lényként tekintsünk, akit nem pusztán ösztönök és gének irányítanak, hanem tanult szokások, ismeretek, írt és íratlan szabályok is. Meg a pénz. A házasság mögött ugyanis – a nőt és a férfit is előnyösen érintő – gazdasági érdekek is állhatnak. Sőt, sok helyen a házasságra egyenesen, mint gazdasági-hatalmi műveletre tekintenek, ahol nem is az abban részt vevő két egyén, hanem a két család (vagy gondoljunk a középkori európai királyságokra, ahol két ország) a főszereplő. Romantikus, érzelmi nézőpontból a címben feltett kérdésre nem túl szimpatikus, de mégiscsak lehetséges válasz tehát, hogy: mert megéri.

Ez a válasz azonban nem elégít ki minket, főleg a mai Magyarországon, ahol egy társadalmi elvárásoknak megfelelő esküvő inkább pénzügyi teher az érintett családoknak, nem bevételi forrás; a gyermekvállalás pedig rizikófaktor az elszegényedés útján (Závecz, 2012). Ezért azt javaslom, nézzünk újra pszichológiai szempontok után.

Rengeteg statisztika szerint a házas férfiak tovább élnek, ráadásul jobb testi és mentális egészségben, mint nőtlen társaik; emellett, ha megbetegszenek, jobb eséllyel gyógyulnak (Niolon, 2010). A nőkre ugyanez kevésbé mondható el, de ennek oka, hogy a hölgyek magányosan is ügyesebben menedzselik mindennapjaikat, illetve, hogy férjuruk nélkül is képesek olyan szociális hálót fonni maguk köré, ami biztonságot és támogatást nyújt számukra. Más statisztikák szerint a válások döntő többségét a nő kezdeményezi, ha egy házasság rosszra fordul, nekik előbb lesz elegük belőle (DePaulo, 2017). Nocsak… Ez vajon azt jelzi, hogy a nők mégsem a házasság feltétlen hívei? Vagy inkább azt, hogy a férfiak még válni is lusták?

Hagyjuk most ezt a kérdést nyitva, mert túlságosan elvinne minket központi témánktól. Amire tehát visszatérve: a fenti, testi és lelki jóllétre vonatkozó statisztikák alapján a férfiaknak egyértelműen érdekében áll házasságban élni. A címadó kérdésre válaszolva: azért van szükségünk esküvőre és házasságra (általában, egyéni eltérések mindig vannak!), hogy tovább éljünk, és ezt ráadásul nagyobb boldogságban, valamint egészségben tegyük.

De ezek csak statisztikai adatok. Mi lehet az ok-okozati összefüggés? Mi az, vagy mik azok a tényezők, amik azt eredményezik, hogy aki házas, az egészségesebb és hosszabb életre számíthat?

A legfőbb ok, hogy az ember társas lény. Időnként – főleg a férfinépnek – igénye van az egyedüllétre, például, hogy magányos farkasként kóboroljon a vadászösvényeken. De emellett a társ(ak) iránti vágy alapszükségletnek tekinthető, ami abból fakad, hogy százezer éveken át a magány, a kirekesztettség egyenlő volt a halállal. Ma már, a civilizált, járulékokkal és adókkal működő tömegtársadalmainkban nem ilyen direkt az összefüggés, de jelenleg szintén igaz, a világ legfejlettebb vidékein is, hogy minél magányosabb valaki, annál nagyobb esélye van a betegségekre és annál koraibb halálra számíthat.

A házassággal megszülető család, mint az emberi közösségek egyik alapegysége, olyan társas közeget biztosít az egyénnek, ami elengedhetetlenül szükséges a teljes emberi élethez. Sok ezer évvel ezelőtt, amikor még csak itt-ott kolbászoló kis létszámú hordák jelentették az emberiséget, akkor is: ezek a kis csoportok kisebb-nagyobb, egymással közelebbi és távolabbi rokonságban lévő egyedek alkotta családok voltak (Westermarck, 1910). A család azóta is, minden ismert emberi társadalom alapegysége. (Bár a mai modern időkben feltámadnak más szelek is, és az „atomizálódó”, individuumokra hulló, hideg és közönyös társadalommal riogatóknak van igazságuk, ebbe most ne menjünk bele, külön kifejtést érdemelne.) És egy családban sokféle rokonsági viszony van: szülő, gyerek, testvér, nagyszülő, nagybácsi, stb., azért a kezdeti lépés mégis mindig az, amikor két, nem rokon személy egymáshoz köti életét és kijelenti, hogy házasok.

Nem a család az egyetlen megoldás. Léteznek más, valláson, egyéb ideológián (pl. a kibucok), egyéb rokonsági viszonyokon (újra a Mosuákra utalok) nyugvó alapközösségek is, amik betölthetik a család funkcióját. A skála nagyon széles, a földrajzi hely adottságai, a rendelkezésre álló erőforrások, az ott élők történelme, hagyományai mind befolyásolják, hogy pontosan milyen felépítésű a helyi alapközösség. Az viszont biztos, hogy ilyennek léteznie kell.

Mert együtt egyszerűbb, mint külön-külön. Ezért van szükség házasságra.

Esküvőre pedig azért, hogy a résztvevők és a tágabb közösség számára is világos legyen: mi mostantól házasok vagyunk!

Ha az írás megnyerte tetszését, kérje Hírlevelemet!

Hivatkozások

1. Bereczkei Tamás (2003): Evolúciós pszichológia. Budapest, Osiris Kiadó, 142-175. old
2. Wedding Customs by Country: https://en.wikipedia.org/wiki/Wedding_customs_by_country 
3. Wickelus, Ch. (2013): The Mosuo: A Matriarchal Dream or Aberration of History? http://www.returnofkings.com/10624/the-mosou-a-matriarchal-dream-or-aberration-of-history 
4. Závecz Szilvia (2012): A népességfogyástól a gyermekszegénységig: A hazai családtámogatási rendszer dilemmái. E-conom, 2012. 1. 104. https://bismarck.nyme.hu/20959.html?&L=1&id=20959 
5. Niolon, R. (2010): The Case for Marriage: Why Married People Are Happier, Healthier and Better off Financially. http://www.psychpage.com/family/brwaitgalligher.html 
6. DePaulo, B. (2017): Is It True That Single Women and Married Man Do Best? https://www.psychologytoday.com/blog/living-single/201701/is-it-true-single-women-and-married-men-do-best 
7. Westermarck, E. (1910): Az emberi házasság története. Budapest, Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Rt. http://mtdaportal.extra.hu/books_kulf/westrmarck_edward_az_emberi_hazassag_tortenete.pdf