Én is körözök a gyerekem felett?
- Írta: Radnóti István

Azt a gondozót, aki „túlzott védelemmel vesz részt gyermeke(i) életében”, helikopter szülőnek nevezi az Oxford Dictionary1. A kifejezést először Dr. Haim Ginott, 1969-ben megjelent, Parents & Teenagers (Szülők és tinédzserek) című könyvében olvashattuk, ahol kamaszok mondták azt szüleikről, hogy állandóan felettük lebegnek, mint valami helikopter2.
Hol legyen a „kockulás” határa? 3. rész
- Írta: Radnóti István

A téma korábbi bejegyzéseit folytatva, lezárom a kütyük gyerekekre tett hatásának elemzését, ezután konkrét javaslatokat fogalmazok meg.
Hol legyen a „kockulás” határa? 2. rész
- Írta: Radnóti István

Az előző bejegyzés folytatásaként tovább taglalom, milyen egyéb hátrányokkal jár az infokommunikációs eszközök túl korai megismertetése és használata gyermekkorban. Fő vezérelvem továbbra sem a technológiaellenesség, hanem a gyerek-pártiság.
Hol legyen a „kockulás” határa? 1. rész
- Írta: Radnóti István

Televízió, számítógép, táblagép, okostelefon – azok az eszközök, amik a 20. században és manapság is a modernizációt, technológiai fejlődést jelentik. Évtizedek és évek alatt oly mértékben lettek a hétköznapjaink részesei, hogy már el sem tudjuk képzelni nélkülük az életünket.
Most nem azt tervezem vitatni, hogy ezen eszközök szórakoztatóak és hasznosak. Egyezzünk meg abban, hogy azok. A kérdés inkább, hogy gyermekeink életébe mikor, hogyan, milyen fokozatossággal javasolt bevezetni őket.
Burok vagy mély víz?
- Írta: Radnóti István

Miért is ne tartanánk kívánatosnak a honlapom bevezető cikkében kifejtett egyszerűbb életet gyerekeink számára is? Talán azért, mert az azt fogja eredményezni, amit a köznyelv a „burokban nevelés” néven illet és aminek a megítélése közel sem egyöntetű.
3. oldal / 6